Sport

Kell a bravúr! A bajnoki címvédőt fogadják a KTE kosarasai

A bajnoki címvédő és kupagyőztes Szombathely ellen lépnek pályára pénteken a Messzi István Sportcsarnokban a kecskeméti férfi kosárlabdázók az NBI 8. fordulójában – közölte a KTE Kosárlabda Klub.

KOMOLY MEGMÉRETTETÉS ELŐTT ÁLLNAK A KECSKEMÉTIEK

A Bajnokok Ligájában is vitézkedő Falco KC évek óta a magyar bajnokság legjobb csapata, nem csoda, hiszen magyar válogatottak és minőségi légiósok alkotják keretüket. Az idei kiírásban eddig egyszer maradtak csak alul, a Szeged tudta őket egy ponttal legyőzni a Tisza-parton. 

ÚJABB SIKERRE ÉHESEN LÉPNEK MAJD PÁLYÁRA A HAZAIAK

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a legutóbbi fordulóban bravúrgyőzelmet zsebelt be Oroszlányban, az ott elért siker erőt adhat számukra, hogy a címvédő ellen is jó produkciót mutassanak be. 

Fotó: Komáromy András – KTE Kosárlabda Klub

FORRAY GÁBOR GONDOLATAI A MÉRKŐZÉS ELŐTT

“A Szombathely egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből” – mondta a meccset megelőzően Forray Gábor vezetőedző. 

“Csapatuk magja hosszú évek óta együtt van, a szakmai stáb is, a szisztéma nem változott náluk. A magyar keretük elképesztően erős. Erre a szezonra igazoltak három válogatott játékost. Egyet is nehéz, nemhogy hármat. Ebben az évben öt légióssal állnak fel a kezdetektől fogva, hiszen a Bajnokok Ligájában is eredményesen képviselik hazánkat a nemzetközi színtéren. Taktikailag roppant érett együttes. Olyan széles a repertoárjuk, és olyan nagy rutinnal bírnak, hogy nagyon nehéz teljes mértékben feltérképezni őket, mert bármikor elő tudnak húzni olyan elemeket, amelyeket lehet nem is játszottak az előző bajnoki fordulókban. A vezérük egyértelműen Perl Zoltán, aki egyedül képes meccseket eldönteni. Erejüket jól példázza, hogy ő a padról érkezik. Védekezésük unikális, ebben nőnek igazán a magyar mezőny fölé, tehát támadásainkat nagyon okosan kell szerveznünk, hogy ne tudjanak gyorsindításokból lerohanni minket. Ez egyébként az OSE ellen jól működött nálunk. Bízom benne, hogy most is fegyelmezetten végre tudjuk hajtani az eltervezett stratégiánkat. Örülünk, hogy ilyen magasan jegyzett gárdákat el tudunk hozni Kecskemétre. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, ám szeretnénk szurkolóinkat megörvendeztetni jó játékkal, és egy parázs meccset vívni a címvédővel, és ha lehet, borítani a papírformát” – zárta gondolatait a tréner. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb