Közélet

Megerősítették: újabb támogatási programot kapnak a kecskeméti családok

Otthonfelújítási program képében kap kísérőt a január elsejétől rajtoló csok plusz. A konstrukció nem új keletű, hasonló program már korábban is volt, most pedig finomhangolva térhet vissza a piacra – írta az Index.

A kormány elismerte, hogy készülőben van egy támogatási program, ám kidolgozása még gyerekcipőben jár. Energiakrízis ide vagy oda, a lakosság inkább az olcsóbb, mint az energiahatékonyabb ingatlanokat kereste a mögöttünk hagyott nagyjából egy évben. Ebben döntő szerepet játszott az előző tél enyhe mivolta, ám egyben jól mutatja, hogy a magyarok tudatossága hagy némi kívánnivalót maga után.

EDDIG SZINTE BÁRMIRE FELHASZNÁLHATÓ VOLT A TÁMOGATÁS

Szakemberek arra számítottak, hogy a nagyvárosi csok helyére belépő támogatási forma követelményeibe beépítik az energiahatékonysági előírásokat. Szerintük ugyanis a 2022. december 31-én kivezetett otthonteremtési támogatási program – számos pozitív oldal mellett – mérlegének negatív oldalára az írható fel a legvastagabb tollal, hogy bármire felhasználható volt, ami akár csak „szőr mentén” érintette a felújítást.

ELMARADTAK A LEGFONTOSABB FEJLESZTÉSEK

Az energiakrízis közepette így elsiklottak azok a beruházások, amelyek valóban a fontossági sorrend élmezőnyében foglalnak helyet. Ilyen a megfelelő szigetelés, illetve az energiahatékonyságot javító fejlesztések. Jól jellemzi eme szempont prioritásként való kezelésének pontosságát, hogy több tanulmány is bemutatta: a magyar ingatlanok többsége botrányos állapotban van, a rossz minőség miatt a lakóépületek felelnek a hazai energiafelhasználás több mint egyharmadáért.

A csok pluszról korábban itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb