Mindenmás

Napi trash: részegen, többször is jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy kiskunhalasi férfi

Ittasan és többször eltiltás hatálya alatt vezetett egy kiskunhalasi férfi, majd minden alkalommal megpróbálta kivonni magát a felelősségre vonás alól, kezdeményezik a letartóztatását – közölte a rendőrség.

Nem tanult a hibájából az a 27 éves kiskunhalasi lakos, aki 2023. november 13-án délelőtt személyautóval közlekedett a településen. A sofőr megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól, de nem járt sikerrel, pár utcával odébb megállították a járőrök és igazoltatták. Azonnal kiderült, hogy nincs vezetői engedélye, mert a helyi járásbíróság és a rendőrkapitányság is eltiltotta a vezetéstől. A férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, előállították és őrizetbe vették, ugyanis ez már a sokadik szabálytalansága volt.

KORÁBBAN ITTASAN MENEKÜLT A RENDŐRÖK ELŐL

Szeptember 9-én úgy vezetett, hogy az eltiltás mellett még ittas is volt. A férfi ekkor sem állt meg a rendőrök jelzésére, de végül ez alkalommal is elfogták. Két hétre rá ismét volán mögé ült, és egy szabálytalan tolatás során nekiment a mögötte parkoló személyautónak. A helyszínről anélkül távozott, hogy hátrahagyta volna az adatait, de a felelősségre vonást így sem úszta meg.

ELJÁRÁS INDULT A SOFŐR ELLEN

A közlekedésrendészeti osztály munkatársai kezdeményezik az ittas állapotban elkövetett járművezetés és a többrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésével gyanúsítható férfi letartóztatását.

Hasonló történésekről korábban így írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb