Közélet

Törvénymódosítási javaslat érkezett az éjjel: megszüntetné a kormány a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot

Megszűnhet a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálat – írja az atv.hu egy Semjén Zsolt által az éjszaka folyamán benyújtott törvénymódosítási javaslatra hivatkozva, tehát Kecskeméten is sokan mentesülhetnek ez a kötelező elem alól. Mint kiderült, a jogszabály ettől még meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amelyek esetében a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat.

A munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a munkaköri alkalmasság vizsgálata tekintetében általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat – olvasható a törvényjavaslatban, amely „A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” címet viseli.

ETTŐL MÉG KÖTELEZŐ LEHET NÉHÁNY MUNKAKÖRBEN AZ ORVOSI VIZSGÁLAT

Mint megtudtuk, a jogszabály ettől még meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amelyek esetében a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat, illetve a munkáltató maga is előírhatja ugyanezt a saját döntésével. A munkaköri alkalmassági vizsgálatot a munkáltató minkét esetben továbbra is ingyenesen lenne köteles biztosítani – derült ki a javaslatból.

A törvényjavaslat indoklásában az áll: „A változó életviszonyok a jogszabályok folyamatos felülvizsgálatát, tartalmának újragondolását igénylik. Az új szabályok megalkotásakor azonban olyan intézkedéseket kell tenni, olyan javaslatokat kell kidolgozni, ami az emberek hétköznapi ügyeinek intézését egyszerűbbé tudják tenni”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb