Mindenmás

Leleményesnek gondolta magát a tolvaj: átfestéssel próbálta álcázni lopott biciklijét egy Kecskemét környéki férfi

A kerékpár külsejének megmásításával próbálta leplezni zsákmányát a lajosmizsei férfi, csakhogy „munka” közben tetten érték – tudtuk meg a rendőrségtől.

Mint kiderült, festékszóróval fújt egy kerékpárt az út szélén egy férfi Lajosmizsén 2023. november 14-én délután, amikor a rendőrök felfigyeltek rá. Ez önmagában is gyanús volt, ráadásul nem sokkal korábban egy bejelentés érkezett kerékpárlopásról. A járőrök sejtették, hogy a kettőnek köze lehet egymáshoz, ezért igazoltatták a férfit.

EGY RÉSZLETEN KÍVÜL MINDEN EGYEZETT

Közben felhívták a sértettet, hogy pontos leírást kapjanak az eltűnt kétkerekűről. Az ismertetőjegyei majdnem mindenben egyeztek, az egyetlen eltérés a színében mutatkozott; addigra az eredeti zöld helyett piros lett. A 27 éves tolvajt gyanúsítottként kihallgatták a lopás miatt, a kerékpárt pedig visszaadták a tulajdonosának.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb