Közélet

Megjelent a csok plusz tervezete

A hitelprogramot a Kulturális és Innovációs Minisztérium a kormány honlapján hozta nyilvánosságra, ami által egyedülállóan kedvezményes kamatszint mellett 15, 30, vagy 50 millió forintot vehetnek igénybe a gyereket tervező házaspárok – közölte az Index.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kormány honlapján hozta nyilvánosságra az egyébként több mint negyvenoldalas dokumentumot azért, hogy társadalmi egyeztetés kezdődhessen róla. A véleményezésre sok időt nem adtak, de a bankszektorral, valamint az ingatlanpiac szereplőivel is tárgyaltak.

Mint korábban megírtuk, a kormány októberi döntése után teljesen átalakul a csok, amiről már több információt is megosztottak, de a rendelettervezet most először került nyilvánosságra. Azonban sietnie kell annak, aki elmondaná róla a véleményét, mert az észrevételeket december 1-ig lehet megküldeni.

KEDVEZMÉNYEK

A csok plusz hitelprogramot az állami támogatásnak köszönhetően egyedülállóan kedvezményes, 3 százalékos kamatszint mellett 15, 30, vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van, és hány gyermeket terveznek még.

FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEK

A családok lakáscéljainak megvalósítását a csok plusz többféle módon is támogatja, hiszen a hitel lakásépítésre, – vásárlásra, illetve -bővítésre egyaránt felhasználható. A kedvező kamatozás mellett az újonnan születő gyermekek megérkezésekor újabb kedvezmények lépnek életbe: az első gyermek megszületésekor egy évig szünetel a hiteltörlesztés, a második és minden további gyermek után pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás.

A VÁRANDÓSSÁG 12. HETÉTŐL JOGOSULT A HITELTÖRLESZTÉS SZÜNETELTETÉSÉRE

A rendelettervezet egyebek mellett tartalmazza, hogy nemcsak a gyermek megszületésétől, hanem akár már a várandósság 12. hetétől jogosulttá lehet válni csok plusz hiteltörlesztés szüneteltetésére vagy a csok plusz hiteltartozásból való 10-10 millió forintos jóváírásra, valamint azt, hogy a konstrukció igénybevételéhez legalább két év társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolni, továbbá köztartozás-mentesség és büntetlen előélet is szükséges.

A BANKOKKAL IS TÁRGYALTAK

Néhány napja kérdéseket küldött lapunk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, amelyből kiderült, hogy nemcsak a többi minisztérium, de a bankszektor, sőt az ingatlanpiac szereplőivel is egyeztetéseket folytattak. A csok plusz részletszabályait tartalmazó kormányrendelet-tervezetet a Kulturális és Innovációs Minisztérium az érintett szakminisztériumokkal, a bankszektor és az ingatlanpiac legfontosabb szereplőivel történt többkörös egyeztetés után elkészítette és társadalmi egyeztetésre bocsátja

– tudatták a lappal.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb