Közélet

Újabb fejlesztésekkel és török testvérvárossal gazdagodott Bugac – képek

Vasárnap délelőtt átadták Bugacon az óvoda új tornaszobáját és a Községháza megújított épületét, az esemény végén pedig testvértelepülési megállapodást írt alá a türk népek évi rendszeres találkozójának otthont adó Bugac és a törökországi Uchisar polgármestere – tudtuk meg sajtóközleményükből.

Az ünnepségen beszédet mondott Bugac polgármestere, Szabó László, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke és dr. Mák Kornél, a vármegyei közgyűlés alelnöke is.

AZ ÜNNEPSÉG SZENTMISÉVEL KEZDŐDÖTT

Bugac és Bugacpusztaháza társönkormányzatok ünnepsége szentmisével kezdődött vasárnap reggel Bugacon, majd a Boróka Óvoda új tornaszobájában folytatódott.

Bugac polgármestere, Szabó László ünnepi beszédében elmondta:

Az önkormányzat egyik legfontosabb feladata a következő nemzedék nevelése. Az oktatási szerepvállalás a bölcsődében kezdődik, majd az óvodán keresztül az általános iskolával végződik a településen, és célja, hogy világra nyitott, modern tudással felvértezett gyerekek kerüljenek a nagyvilágba – fogalmazott Bugac vezetője. Az elmúlt években Bugacon és Bugacpusztaházán is érezhetővé vált a kormány családbarát politikájának hatása: megnőtt a gyermekvállalási kedv, ezért elengedhetetlenné vált az óvoda fejlesztése.

Hozzátette: a tornaszoba a Magyar Falu Program 25 millió forintos támogatásával jöhetett létre.

A BUGACIAK TÉRBEN IS IDŐBEN GONDOLKODNAK

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő elismerését fejezte ki a bugaci önkormányzat és a lakosok felé, amiért – mint fogalmazott – időben és térben gondolkodnak. Időben, vagyis múltban, jelenben és jövőben – magyarázta, és térben, egészen Törökországig. Lezsák Sándor hangsúlyozta: a múlt értékei megjelennek a jelenben, méghozzá a jövő érdekében – a gyereklétszám folyamatosan nő, ez bizonyítja, hogy életképes Bugac. Az országgyűlési képviselő kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a kistelepülések előtt nagy jövő áll, amelyet a kormányzat támogat – a háborús fenyegetettség, az uniós kereteken belüli nyomásgyakorlás és a határainkon folyamatosan jelenlevő migrációs nyomás dacára.

A GAZDASÁGI HÁTTÉR FONTOS, DE SEMMIT NEM ÉR KÖZÖSSÉG ÉS KULTÚRA NÉLKÜL

Dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének alelnöke Kada Eleket, Kecskemét egykori polgármesterét idézte, aki szerint nagyon fontos egy település stabil gazdasági háttere, de semmit nem ér, ha nem kapcsolódik össze a közösséggel és a kultúrával. Ezeknek együtt, egymással kölcsönhatásban kell lenniük, ahogy ez Bugacra igaz is – hangsúlyozta Mák Kornél.

TÖRÖK TESTVÉRVÁROSA LETT BUGACNAK

Az ünnepség végén Bugac és a törökországi Uchisar polgármesterei aláírták a két település testvérvárosi megállapodását. A ceremónia előtt Szabó László polgármester felidézte a bugaci Kurultáj ünnepségek történetét, a kezdeteket – mint fogalmazott, Bugacot az egész türk világban Magyarországgal azonosítják, és óriási tisztelet övezi hazánkat a türk országokban, amiért a rokonnépek találkozójának évről évre otthont ad.

Bíró András Zsolt, a Magyar Turán Alapítvány elnöke kifejtette: a keleti rokonnemzetek térképére a bugaci találkozókkal rajzoltuk fel újra Magyarországot, majd hangsúlyozta: Lezsák Sándor országgyűlési képviselőnek óriási szerepe van a keleti nyitásban.

Osman Süslü, Uchisar polgármestere tolmácsolta a török miniszterelnök és Uchisar város üdvözletét az ünneplőknek. Mint fogalmazott, Magyarországot testvérnemzetnek tekintik a törökök, és nagyra értékelik a bugaci Kurultájt. Kifejezte reményét, hogy a testvérmegállapodás áldást hoz majd a török és a magyar népre is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb