Közélet

Kilenc és fél milliárd forintból épül meg a térség legnagyobb hulladék válogatója Kecskeméten, határidőre el fog készülni az új üzem

A város polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia közösségi oldalán elmondta, olyan szemétválogatási és újrahasznosítási technológiát kell kialakítani, amely nem hagy ökológiai lábnyomot. A térség legnagyobb hulladék-válogatóművének megvalósítása félúton jár, kilenc és fél milliárd forintból készül majd el.

A mai kornak mindenben megfelelő mechanikai-biológiai hulladékválogató a polgármester elmondása szerint abban is szerepet játszik majd, hogy meg tudják tartani azt a rezsivédelem alá eső szemét díjakat, amelyeket a kecskeméti lakosok az elmúlt években megkaptak.

10 ÉVE NEM VÁLTOZTAK A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI DÍJAK KECSKEMÉTEN

Szemereyné Pataki Klaudia azt is elárulta, hogy saját szemével győződött meg az építkezés állapotáról: határidőre el fog készülni az új üzem. “A 90 százalékát a szemétnek újra szeretnénk hasznosítani, ehhez végezzük el most ezeket a beruházásokat. A második legnagyobb célunk, hogy ne terheljük tovább a környezetet, tehát olyan szemétválogatás és újrahasznosítási technológiát alakítsunk ki, amely nem hagy ökológiai lábnyomot.”

“Minden fejlesztés fókuszában a környezetvédelem mellett ott van a fenntarthatóság is. A szemétszállítási díjak 10 éve nem változtak Kecskeméten. A 2025-ben üzembe álló új válogatóművel ezt is tudjuk majd szavatolni” – tette hozzá a polgármester.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb