Közélet

Újabb veszélyes, sok esetben halálos járvány indulhat Kínából

A kínia kormányzat egyelőre a koronavírus kezeléséhez hasonlóan igyekszik titkolni a részleteket, még az Egészségügyi Világszervezetnek, azaz a WHO-nak sem válaszolnak. A betegség főként a kiskorúak közt terjed és tüdőgyulladásos megbetegedésekért felelős – írta az Index.

„Katasztrofális következménye lehet annak, amit a kormányzat művel a Kínában terjedő kórokozókkal összefüggésben”

– írta véleménycikkében a Foreign Policy szerzője.

Az utóbbi napokban többször is hallhattunk arról, hogy egyre gyakrabban észlelnek egy rejtélyes, tüdőgyulladást okozó, zömében a kiskorúak közt terjedő betegséget Kínában. A kínai kormányzat (a koronavírusnál látott járványpolitikát ismételve) igyekszik eltitkolni a részleteket, még az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kérdéseire sem válaszoltak.

A Foreign Policy hasábjain egy praktizáló orvos, Annie Sparrow – aki a New York-i ISMMS orvosi egyetem docense is – írt véleménycikket arról, milyen következményekkel járhat a kórokozó terjedése.

“A kínai kormányzat egyelőre azt sem volt hajlandó elismerni, hogy új kórokozó áll a megbetegedések mögött, és azt állították, hogy a növekvő esetszámok mindössze a téli szezonnak, valamint a koronavírus-korlátozások 2022. decemberi feloldásának tudhatóak be. Az Egészségügyi Világszervezet pedig „kötelességtudóan megismételte” ezeket az állításokat, „mintha semmit sem tanultak volna a Covid–19-kitörésének katasztrofális pekingi eltussolásából”

– írta Sparrow.

Megjegyezte azt is, hogy négy évvel ezelőtt a kínai hatóságok a kezdetekben cáfolták egy új vírus megjelenését, terjedését, és ennek érdekében még az orvosokat is igyekeztek elhallgattatni. Most pedig ugyanígy hírzárlatot rendeltek el, amely alapján felvetődhet a gyanú, hogy ismét el akarnak tussolni egy járványt.

EZ A KÓROKOZÓ ÁLLHAT MÖGÖTTE

Mint írta, a növekvő esetszámok mögött feltételezések szerint az úgynevezett Mycoplasma pneumoniae (röviden: MPP) nevű, nem éppen szokványos baktérium állhat, amely az atípusos tüdőgyulladások egyik kórokozója.

Ezt a kórokozót 1938 óta ismerik, és eleinte évtizedekig vírusnak hitték a szokatlan felépítése miatt, mire kiderült, hogy valójában baktérium. Csak nagyon ritka esetekben okoz halált, de az antibiotikumok többsége nem hat rá, és vakcinát sem sikerült kifejleszteni ellene (erre még az 1970-es években voltak kísérletek).

A LEGNAGYOBB VESZÉLYT NEM A KÓROKOZÓ JELENTI

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az MPP önmagában valóban ritkán okoz halált, az úgynevezett antimikrobiális rezisztencia (AMR) viszont a világ egyik vezető haláloka lett. 

Mint írta, ez utóbbi évente 1,3 millió halált okoz (a WHO a saját, erről szóló oldalán 1,27 millió halálesetről írt 2019-ben).

„Az AMR több embert öl meg, mint a Covid–19. Egyetlen ország sincs biztonságban ezzel a növekvő veszéllyel szemben”

– fogalmazott Sparrow, megjegyezve, hogy Kínában (ahol rengeteget fogyasztanak a recept nélkül kapható antibiotikumokból) nagyon elterjedt és óriási problémát okoz ez a jelenség, miközben a kínai kormányzat nem tesz érdemi lépéseket az AMR terjedése ellen. 

ANTIBIOTIKUMMAL SZEMBEN ELLENÁLLÓ MUTÁNSOK

A mostani eset pedig azt bizonyítja szerinte, hogy az AMR elterjedtsége következtében az antibiotikumokkal szemben ellenálló mutánsok fejlődhetnek ki Kínában (melyek aztán külföldön is elterjedhetnek). A szerző ezzel összefüggésben problémásnak nevezte, hogy a WHO még mindig nem adott ki semmilyen figyelmeztetést azoknak, akik Kínába terveznek utazni (például a holdújév ünnepére).

“Meg kellett volna tanulniuk, hogy Peking nyilatkozatait nem lehet névértéken kezelni. Négy évvel ezelőtt Peking késlekedése lehetővé tette, hogy több mint 200 millió ember utazhasson Vuhanból és Vuhanon keresztül. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a Covid–19-ből világjárvány legyen”

– írta a szerző. 

“Lehet, hogy nem egy új vírus okozza, ahogy azt az emberek várják, de a következő világjárvány már itt van velünk”

– összegezte véleményét Annie Sparrow.  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb