Mindenmás

Kiderültek a csok plusz részletszabályai, ezek lehetnek a buktatói

A Magyar Közlöny csütörtök esti kiadásában megjelet a csok plusz új otthonteremtési program részletszabályait tartalmazó kormányrendelet. Ha a lentebb olvasható okoknál fogva a kamattámogatás megszűnik, akkor 120 napon belül, büntetőkamattal együtt vissza kell fizetni az addig felvett támogatást – számolt be róla a 24.hu.

A jövő január 1-jétől elérhető kedvezményes hitelkonstrukciót gyermekvállalás előtt álló és már gyermekes házaspárok egyaránt igénybe vehetik, ha újabb gyermeket, gyermekeket szeretnének. Az akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitel az ország teljes területén igényelhető az első közös otthon megszerzéséhez, a meglévőből nagyobb értékű otthonba költözéshez, vagy a családi otthon bővítéséhez – ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium az MTI-vel a jogszabályt.

MIKOR VEHETŐ FEL A CSOK PLUSZ?

A most megjelent kormányrendelet szerint legfeljebb 3 százalékos kamatú hitelt 15, 30, vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van, és hány gyermeket terveznek még. A csok plusz lehetőségével azok a családok élhetnek, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, de 2025 végéig a 12. hetet betöltött várandósság esetén ezen életkor betöltése után is igényelhető a konstrukció. Ugyancsak a most kihirdetett jogszabály szerint a vágyott gyermekek megérkezésekor további kedvezmények vehetők igénybe: az első gyermek érkezésekor – már a magzat 12 hetes korától – legfeljebb egy évig szüneteltethető a hiteltörlesztés, a második és minden további gyermek érkezésekor pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás, amihez ugyancsak elegendő a 12 hetes várandósság igazolása.

SIKERTELEN GYERMEKVÁLLALÁS VAGY VÁLÁS ESETÉN ÜTHET BE A BAJ

Ha azonban a megadott határidőig (egy gyereknél négy, kettőnél nyolc, háromnál tíz év) sikertelen lesz a gyerekvállalás, vagy a házaspár elválik, akkor a kamattámogatás megszűnik. Ez a jelenlegi hozamkörnyezetben azt jelentené, hogy 3 százalékról több mint 9 százalékra ugrana a kamat, vagyis egy ötvenmilliós hitelnél 280 ezerről 468 ezerre nőne a törlesztőrészlet a portfolio.hu számításai szerint.  Ha nem teljesül a szerződésben rögzített gyerekvállalás, akkor ráadásul 120 napon belül vissza kell fizetni az addig felvett kamattámogatást a jegybanki alapkamat + 5 százalékpontos büntetőkamattal együtt (ez most 11,5+5 százalék, azaz 16,5 százalék lenne összesen).

AKÁR 150 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ INGATLANRA IS IGÉNYELHETŐ

A hitelprogrammal a kormány célja, hogy a reálisnak mondható lakáscélok elérését támogassa, ezért az első közös otthon megszerzése esetén legfeljebb 80 millió forintos ingatlan értékhatárig, a másik ingatlanba költözés vagy a bővítés esetén pedig legfeljebb 150 millió forintos értékű ingatlan esetén igényelhetik a családok a csok plusz konstrukciót.

FALUSI CSOK

A csok pluszt az ötezer fő alatti lélekszámú kistelepüléseken a gyermeket vállaló házaspárok akár a falusi csokkal együtt is igénybe vehetik 2024. január 1-jétől, a többi településen pedig az eddigi csok konstrukció helyett igényelhető. A csok az idei év végéig igényelhető, a változások a családok csokkal megszerzett jogosultságait nem érintik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb