Mindenmás

Kattant a bilincs: újabb drogdílert fogtak a rendőrök Kecskemét közelében

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy razzia keretein belül több mint 20 drogdílert fogtak el Bács-Kiskun vármegyében, december 13-án pedig újabb dílert fogtak, egy 56 éves szabadszállási férfit.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai hónapokig tartó, aprólékos nyomozás után elfogtak egy dílert, aki kábítószert és új pszichoaktív anyagot is árult egy kisvárosban.

A kunszentmiklósi nyomozók 2023. december 13-án délelőtt elfogtak egy 56 éves szabadszállási lakost. A középkorú férfi a gyanú szerint az utóbbi néhány hónapban ismerőseinek különféle drogokat szállított és adott el. Az úgynevezett kristályt – ami új pszichoaktív anyag – például 2000 forint adagárban értékesítette, de lehetett nála olyan tudatmódosítót is kapni, ami kábítószernek minősül. A rendőrök a férfi lakásán közel 2,5 millió forintot találtak, amely vélhetően a tiltott dolgok árusításából származik.

A FÉRFI BŰNCSELEKMÉNYEKBŐL TARTJA EL CSALÁDJÁT

A gyanúsított nem ismeretlen a helyi nyomozók előtt: munkahelye nincs és nem is volt, ezért különböző bűncselekményekből tartja el magát és családját, így korábbi ügyei miatt jelenleg is hátrányos jogkövetkezmények alatt áll. A kábítószer-kereskedelem bűntettével és az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítható bűnelkövetőt a bűnügyi osztály munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – tudtuk meg a rendőrségtől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb