Mindenmás

Halálos balesetet okozott, majd eltiltása alatt újra balesetet szenvedett egy nyárlőrinci sofőr

A férfi röviddel azután, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt eltiltották a járművezetéstől, mopedautót vezetett, amelynek műszaki problémái miatt ráadásul közlekedési balesetet szenvedett – vádat emeltek ellene.

A vád szerint a nyárlőrinci férfit 2023 áprilisában a bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt négy évre eltiltotta a járművezetéstől. A férfi az eltiltás ellenére alig négy hónappal később, augusztus 19-én délelőtt egy mopedautót vezetve Nyárlőrinc központjában közlekedett. Haladása során a jármű műszaki hibája miatt egy villanyoszlopnak hajtott, aminek következtében a férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint járművet az vezethet, aki érvényes engedéllyel rendelkezik. 2021. május 14-től bűncselekmény, ha valakit eltiltottak a járművezetéstől, ennek ellenére az eltiltás hatálya alatt járművet vezet.

A BÍRÓSÁG ELRENDELTE FELFÜGGESZTETT BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSÁT

Az ügyészség a férfit eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását, járművezetéstől eltiltását, továbbá azt indítványozta, hogy a bíróság a korábbi, próbaidőre felfüggesztett 2 évi fogházbüntetésének utólagos végrehajtását is rendelje el. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – tudtuk meg az ügyészségtől. Az alábbi fotókon a vádlott által vezetett és villanyoszlopnak ütközött moped látható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb