Mindenmás

Idős nőnek nyújtott segítséget, majd kirabolta egy visszaeső kiskunhalasi férfi

A Kiskőrösi Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt egy többszörös, visszaeső férfival szemben, aki rakodóként egy hűtő elszállításában segített, majd a spájzból ellopott egy készpénzzel teli fűszeresdobozt.

A vád szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – idén január 8-án délben ismerőseivel együtt megjelent egy kiskőrösi társasházban azért, hogy két lakásból a már nem használt hűtőszekrényeket elszállítsák. Mialatt társai az emeleti lakásból levitték az egyik gépet, a vádlott a földszinti idős nő lakásának spájzából  – kihasználva társai távollétét – ellopott egy kisméretű fűszeresdobozt, amelyben 240 ezer forint készpénz volt.

A sértett a nyomozás során a kára megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be. Az ügyészség a többszörös, különös visszaesőnek számító férfit lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni – tudtuk meg az ügyészségtől. A fotókon a bűncselekmény helyszíne és a sértett polcán hagyott, az ellopottal megegyező fűszeresdoboz látható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb