Mindenmás

Döbbenet: tízéves korától kezdve molesztálta élettársa unokahúgát egy Bács-Kiskun vármegyei férfi

A Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a férfi 2021 novemberétől 2023 januárjáig hétvégenként éjszaka rendszeresen molesztálta szexuálisan a rá és élettársára bízott leánygyermeket annak 10 éves korától kezdődően. A bűncselekménynek az vetett véget, hogy a gyermek arról beszámolt egy barátnőjének és tanárának, majd az iskola jelzését követően a sértett édesanyja a rendőrségen feljelentést tett.

A Kecskeméti Törvényszék a bűnösségét részben beismerő vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 12 év fegyházra, 10 év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatályú eltiltásra ítélte bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen
személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A törvényszék megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

FELLEBBEZETT A VÁDLOTT

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést a tényállás részbeni téves megállapítására, téves minősítésre hivatkozva, illetve a kiszabott büntetés enyhítése és a szabadságvesztés börtönben történő végrehajtása érdekében – tudtuk meg a Szegedi Fellebbviteli Főügyészségtől.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az
elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a vádlott
cselekményének minősítése lényegében törvényes, a kiszabott
fő- és mellékbüntetés pedig arányos, így utóbbiak enyhítése
sem indokolt. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb