Mindenmás

Ugyanaz a román férfi fejezhette le kétszer is a dunavecsei Szűzanya szobrot

A Medjugorjei Szűzanya szobrát – a kunszentmiklósi rendőrök gyanúja szerint – ugyanaz a férfi rongálhatta meg májusban, akit a szilveszteri eset miatt múlt héten őrizetbe vettek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2023-as év utolsó hajnalán Dunavecse egyik körfogalmánál megrongálták a Medjugorjei Szűzanya szobrot. Az elkövető több alkalommal megütötte a fejrésznél az alkotást, melynek következtében a szobor feje letört.

Mint kiderült, a szobor nem első ízben volt rongálás áldozata: 2023. május 19-ére virradóra valaki egyszer már összetörte a szobrot, ám akkor az elkövető személye ismeretlen maradt. A műalkotást a második rongálás előtt rövid idővel pótolták – tudtuk meg a rendőrségtől.

UGYANAZ A SZEMÉLY LEHET A TETTES

A kunszentmiklósi nyomozók gyanúja szerint a korábbi rongálást szintén a múlt héten elfogott – jelenleg már letartóztatásban lévő – férfi követhette el. A 29 éves román állampolgárt a májusi szoborrongálás miatt is kihallgatták gyanúsítottként. Az ügyeket a rendőrök a napokban egyesítették, és immár egy eljárásban vizsgálják a történteket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb