Mindenmás

Napi szürreál: idős, kecskeméti férfi otthonába surrant be egy nő, még a kocsiját is ellopta

Egy 70 éves kecskeméti lakos tett feljelentést még 2023. augusztus 25-én a rendőrségen: elmondta, hogy egyedül él egy társasházi lakásban, majd otthonléte közben észrevette, hogy hiányzik az ajtóból a kulcsa, majd apránként felfedezte, hogy eltűnt a bankkártyája, valamint az autója forgalmi engedélye és az indítókulcsa.

A rendőrök a biztonsági és térfigyelő kamerák felvételei alapján kiderítették, hogy az ismeretlen tolvaj – egy fiatal nő – egy Opellel érkezett a bűntény helyszínére. Ezt az autót és a használóját lenyomozva azonosították a besurranót, egy 29 éves tatárszentgyörgyi asszonyt, aki a lopott kocsit időközben már értékesíteni is akarta egy másik városrészben.

AZ ISMERŐSÉNEK GYANÚS VOLT A SZITUÁCIÓ

Az autót egy ismerősének ajánlotta megvételre, aki azonban élt a gyanúperrel, hogy az lopott lehet, így a tudakozón keresztül felhívta a tulajdonost, aki a rendőrökkel együtt az eladás helyszínére ment, ahol megakadályozták az illegális ügyletet.

A lopás bűntettével gyanúsítható nő a kihallgatását követően szabadlábon védekezhetett, de az első adandó alkalommal eltűnt a lakcíméről, ezért ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. A nyomozók 2024. január 24-én 10 óra 30 perckor elfogták és előállították. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást az asszony őrizetbe vétele mellett folytatja, valamint a helyi ügyészségen a letartóztatását is kezdeményezték – tudtuk meg a rendőrségtől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb