Mindenmás

Pizzafutárt fenyegetett meg és rabolt ki két lajosmizsei férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség zsarolás miatt vádat emelt két lajosmizsei férfival szemben. Az elkövetők a jogosan visszajárónál több pénzt követeltek a pizzafutártól, miközben egyikük az autójának indítókulcsát is elvette és azt csak további összeg fejében voltak hajlandók visszaadni. Ezután a futár figyelmetlenségét kihasználva egyikük az ülésen hagyott pénztárcáját is ellopta, amiben százezer forint volt.

A vád szerint a fiatalabb férfi 2023. augusztus 28-án, délután, pizzát rendelt, amit a futár házhoz szállított. A vádlott várta az érkezését, és a lehúzott ablakon keresztül a kocsiban ülő futárnak átadott 3.000 forintot. Amikor a sértett elkezdte a visszajáró néhány száz forintot kiszámolni, a vádlott felszólította, hogy 5.000 forintból adjon vissza, mert annyit adott. A futár ezt visszautasította, ezért a férfi odahívta az idősebb vádlottat, aki szintén a nagyobb összegből visszajáró pénz átadását követelte. Miután nem jártak sikerrel, a pizzát rendelő vádlott az autó ablakán keresztül benyúlt és azért, hogy megszerezze, megragadta a futár kezében lévő pénztárcát. Ő azonban ezt hárította.

A FUTÁR ELLENÁLLT, DE VÉGÜL GYŐZÖTT A TÚLERŐ

A vádlott ekkor a műszerfalon lévő mobiltelefont fogta meg, aminek elvételét a sértett a még szabad másik kezével ismét megakadályozta. Kihasználva, hogy a futár mindkét keze foglalt, a közvetlenül a jármű mellett álló vádlott kivette a gyújtáskapcsolóból az indítókulcsot és közölte, hogy azt adja vissza, ha a sértett fizet neki 10.000 forintot. A futár látva a túlerőt és a vádlottak fenyegető fellépését, félelmében a pizzáért korábban kapott és a kezében lévő 3.000 forintot visszaadta a pizzát rendelő férfinak. Ő ezután a gépjárművet megkerülve a jobb első ajtóhoz ment és miközben a futár az idősebb vádlottal beszélt, a nyitott ablakon benyúlva elvette az anyósülésre tett pénztárcáját, benne 100.000 forinttal – tudtuk meg az ügyészségtől.

BÖRTÖNBÜNTETÉS KISZABÁSÁT INDÍTVÁNYOZTÁK

A kecskeméti nyomozók rövid időn belül beazonosították és előállították a zsaroló páros mindkét tagját. A nyomozás során a fiatalabb vádlottról kiderült, hogy egy ismerőse autójának indítókulcsát a tudta nélkül megszerezve, két napig furikázott az autóval. Amikor kiderült, hogy tulajdonosa feljelentést tett a jármű eltűnése miatt, a vádlott visszavitte azt a sértett lakcímére.

Az ügyészség a többszörösen büntetett férfiakat zsarolás, a fiatalabb vádlottat emellett lopás és jármű önkényes elvételének bűntettével vádolja, ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Mivel a mostani bűncselekményeket mindketten korábbi felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követték el, ezért azok utólagos végrehajtását is el kell rendelni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb