Mindenmás

Megható: századik szülinapján köszöntötték a főkapitányság legidősebb nyugdíjasát

1953. október 10-én saját kezével írta önéletrajzát Bihal Andrásné Juliska néni, aki ezzel jelentkezett a rendőrségre. A kötelékben közalkalmazottként 1979-ig dolgozott, amikor is nyugdíjba ment – most 100. születésnapján köszöntötte dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője a főkapitányság legidősebb nyugdíjasát.

A rendőrök nagyon készültek a kerek születésnapra, ugyanis megtalálták a 70 éve írt eredeti önéletrajzot, amit ajándékként át is adtak. Juliska néni elmesélte, hogy csak ritkán szokott fájni a háta, amúgy kiváló egészségnek örvend és nagyon szereti gondozni a kertbe elültetett rózsákat. A rendőröknek is készült egy kis meglepetéssel, ugyanis mint kiderült az egyik hobbija a versmondás, így egy gyönyörű költeményt szavalt el.

Nagyon sok emlék és történet került elő a beszélgetés során. Juliska néni a rendőröket kikísérve csak annyit mondott búcsúzóul, hogy mindenkinek legalább 100 olyan boldog évet kíván, mint amilyen neki megadatott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb