Mindenmás

Két nap alatt három hamis okmányokkal rendelkező szerbet fogtak Tompánál

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök három olyan szerb állampolgárt fogtak két nap alatt a tompai határátkelőn, akiknek hamis bélyegző szerepelt okmányukban.

A kiskunhalasi rendőrök közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják azt a 37 éves szerb állampolgárt, aki 2024. február 2-án reggel kilépésre jelentkezett a Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen. A külföldi férfi ugyanis egy szerb magánútlevelet adott át ellenőrzésre, amelyben több határátléptető bélyegző hamisnak bizonyult.

EGY NAPPAL KÉSŐBB MÁSOK IS BEPRÓBÁLKOZTAK

Másnap reggel 6 órakor egy 32 éves férfi és egy 45 éves nő – mindketten szerb állampolgárságúak – jelentkeztek ugyanezen a határszakaszon azért, hogy elhagyják az országot. Kiderült, hogy az útiokmányukban három-három olyan bélyegzőlenyomat van, amelyek szabálytalanul kerültek az iratokba.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt mindhárom utassal szemben, akiket ezt követően az idegenrendészeti osztály kiutasított az ország területéről – tudtuk meg a rendőrségtől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb