Mindenmás

Gyalog érkezett a kihallgatásra a fiatal vármegyénkben, lopott kerékpárral ment haza – kétszer

Idézésre érkezett a kalocsai rendőrségre 2024. február 5-én egy 24 éves miskei lakos: a nyomozók – lopás miatt – gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték. A férfi gyalog érkezett ugyan, de csak pár utcát sétált, mivel az egyik kocsma előtt felfedezett egy lezáratlan, lila színű kerékpárt, amire felpattant és hazahajtott, majd a járművet értékesítette egy falubeli asszonynak.

A sértett bejelentette a rendőrségen a történteket, a térfigyelő kamerák pedig azonnal lebuktatták a nyomozók előtt a kihallgatásról már ismerős férfit. A tolvajt előkerítették, és 2024. február 12-én délután gyanúsítottként hallgatták ki a bicikli ellopása ügyében.

GYALOG ÉRKEZETT, KERÉKPÁRRAL MENT TOVÁBB

A férfi még ekkor is szabadon távozhatott. Pontosan 16 óra 40 perckor elhagyta a rendőrséget, majd rövid gyaloglás után egy oktatási intézmény elől elvitt egy lezáratlan, fekete kétkerekűt. Az újabb bejelentés után a rendőrök már éltek a gyanúperrel, hogy ki lehet az elkövető, és a sejtésük beigazolódott. 2024. február 13-án reggel a miskei fiatal lakását átkutatták, és megtalálták nála a fekete biciklit, amit a tulajdonosa visszakapott.

Az újabb gyanúsítottkénti kihallgatás után a bűnelkövetőt őrizetbe vették. Ügyét a napokban lezárják, és az iratokat bíróság elé állítás javaslatával adják át az ügyészségnek – tudtuk meg a rendőrségtől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb