Közélet

Kivágják a véderdőt Katonatelepen!? Indul a fight: a Klímavédelem és teremtésvédelemnek, vagy az önkormányzatnak van igaza?

A klímavédők és az önkormányzati tervek mintha nem egyeznének, vagy csak valakik felesleges haragot szeretnének gerjeszteni? A Kecskeméti Katonatelepen és a Lugas soron megkezdődik egy véderdő tarvágása…vagy éppen a terület szakszerű rendezése? Ennek jártunk utána.

A tervezett fakitermelés a városrész egyik legvitatottabb kérdésévé vált, hiszen számos lakos és természetvédő aggódik a biodiverzitás drasztikus csökkenése miatt. A kivágásra kerülő terület nem csupán egy átlagos erdősáv; otthona volt több madárnak is. Ellenben a város, azt mondja, hogy végre: a katonatelepi véderdőt, a Lugas soron, illetve a Csalánosi erdőt teszik rendbe, valamint a Csalánosi Csárdát Kadafalvával összekötő földút mellett vágnak ki öreg, veszélyes fákat, amelyre régóta szükség volt.

Az önkormányzat a területfejlesztési terveket azzal indokolja, hogy növelni kívánják a térség biztonságát. A tervezett fakitermelések legfontosabb célja az idős erdő megújítása, a kiszáradt fák által okozott veszélyhelyzet megszüntetése. Emellett szeretnék növelni az ökológiai stabilitást, segíteni a biodiverzitást, ezért holtfa is marad a területen.

A véderdő tarvágása álhírnek tűnik, mivel inkább egy modern erdőgazdálkodást láthatunk. Ezen a kapott videón hallatszódik, hogy a mai napon is mennyi élettel van teli az erdő.

A fakitermelés során mintegy 350 köbméter faanyagot vágnak ki. A kivitelezés időszakában a biztonságos munkavégzés, a balesetek elkerülése érdekében az erdőt, a munkaterületet, az egyes erdővel határos utcarészeket lezárják a lakossági forgalom elől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb