Mindenmás

Ollóval fenyegették meg, majd kiraboltak egy kecskeméti lakost

Jánoshalmán késsel, míg Kecskeméten ollóval raboltak azok a Bács-Kiskun vármegyei férfiak, akiket hamar elfogtak a rendőrök.

Múlt hét pénteken Jánoshalmán sétált egy fiatalkorú, amikor egy férfi lépett hozzá: egy kést nyomott a kezéhez, miközben a telefonja átadására szólította fel. A sértett ennek eleget tett, majd a támadó elfutott a zsákmánnyal. Miután megkapták az esetről a bejelentést a jánoshalmi rendőrök, azonnal az elkövető felkutatásába kezdtek. Tíz perc sem telt el, és felismerték az utcán sétáló férfit, akinél a telefont és a kést is megtalálták. Rablás miatt fogták el a helybélit.

KECSKEMÉTEN OLLÓVAL FENYEGETTEK MEG EGY EMBERT

Egy nappal később Kecskeméten szintén rablásról érkezett bejelentés. A sértett elmondta, hogy az utcán egy férfi lépett oda hozzá, majd egy ollóval megfenyegetve elvette a nyakláncát és a pénzét. A kecskeméti rendőrök is hamar elfogták a férfit. A nyomozók kezdeményezték az őrizetbe vett rablók letartóztatását – tudtuk meg a rendőrségtől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb