Közélet

Önvizsgálatot, bűnbánatot tart a püspöki ciklusa felénél járó Balog Zoltán

A dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok szombati találkozóján, csaknem négyszáz ember előtt vont mérleget a hatéves püspöki ciklusa felénél járó Balog Zoltán. A Parókia beszámolója szerint a püspök arról beszélt, hogy megrendülés és bűnbánat van benne azért, amit az elmúlt három évben tett, illetve nem tett.

Azt mondta, lelkipásztori kötelességének tekintette, hogy kegyelmet kért az általa ártatlannak vélt K. Endrének. Nem számolt azzal, hogy ennek milyen közéleti következményei lehetnek.

Most önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartania amiatt, hogy miként lehet közéleti kapcsolatait érvényesítenie úgy, hogy az evangéliumi mércét, ne lépje túl. Szerinte voltak helyzetek, amikor közéleti befolyását helyesen érvényesítette, de a közéleti-politikai megközelítés nem ugyanaz, mint a lelki. Balog Zoltán úgy vélte, a reformátusok nem vonulhatnak ki a közéletből, de azt úgy kell szolgálniuk, hogy

“száz százalékig Istené vagyunk – nem párté, nem politikai irányzaté, nem az ellenzéké és nem a kormányé, hanem Jézus Krisztusé” – mondta.

Az a kérdés, a közösség elég erős-e ahhoz, hogy saját – nem politikai, hanem lelki – döntéseit  maga hozza meg. Az elsősorban közéleti funkciót ellátó zsinati elnöki tisztségéről azért mondott le, hogy elejét vegye az egységbontó törekvéseknek és nem tartaná helyesnek, ha újra zsinati elnök akarna lenni. A kérdést lemondásával lezárta.

Balog Zoltán szerint ugyanakkor a püspököt lelki vezetőnek választják a gyülekezetek. Úgy vélte, az általa vezetett egyházkerület közösségi ereje az elmúlt években kezdett kibontakozni, most az a tét, együtt tudnak-e maradni azok, akiket Isten szeretete a szolgálatban egymás mellé rendelt.

A tragédia az lenne – akár maradok, akár nem – ha ugyanúgy folytatnánk, mint eddig – fejezte be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb