Sport

A KTE megbüntette az Újpest csapatát az NB 1 32. fordulójának nyitómérkőzésén: hatásosak voltak az ellentámadások

Az NB I 32. fordulójának nyitómérkőzésén a 9. Kecskemét a 10. Újpest otthonában vendégszerepelt. A vendégek ellentámadásai hatékonyak voltak, kecskeméti győzelemmel ért véget a mérkőzés. A győzelmével a KTE felugrott a tabella 7. helyére.

ÍGY ALAKULT A MECCS AZ ELSŐ FÉLÓRÁBAN

Az első félórában a hazaiak kezdeményeztek többet, a vendégek inkább az ellentámadásokkal próbáltak veszélyeztetni. A 27. percben Keita védelmi hibája után Pálinkás csapott le a labdára és egyből tüzelt, a kapufa segítségével pattant a hálóba a játékszer, 0-1. Három percre rá Radosevics távoli próbálkozását hárította Varga, majd a 34. percben Horváth szabadrúgását védte Molnár-írja az NB1.hu.

A MÁSODIK FÉLIDŐBEN IS TARTOTTA MAGÁT A KTE

A második félidő 14. percében egy kecskeméti ellentámadás végén Horváth remekül lőtt az újpesti kapuba, 0-2. Öt perccel később Horváth lövését még a kapufa hárította, majd ismét Keita hibázott hátul, amit Pálinkás kegyetlenül kihasznált, 0-3, A 73. percben szépíthetett volna az Újpest, Kiss egy pazar kényszerítő után a felső kapufára emelt. A meccs hajrájában magabiztosan tartotta az előnyt a Kecskemét. A győzelmével a KTE felugrott a tabella 7. helyére.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb