Közélet

Orbán Viktor ma délelőtt Bécsben járt, egy olyan kiáltványt fogadott el, amely a miniszterelnök szerint, megváltoztatja az európai politikát

Patrióta kiáltványt fogadott el az európai jövőért Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével közösen. 

A Patrióta kiáltvány szövege szerint Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek. Az Európai Unió – ami egykor a megbékélés vágyában gyökerező álomprojekt volt a két világháború és több évtizednyi megosztottság által okozott pusztítást követően – az európaiak ellen fordult, és most olyan érdekeket képvisel, amelyek ellentétesek a nemzetek, a térségek és az európai hazánkat alkotó kis közösségek akaratával- írja az Index.hu. 

A dokumentumban azt írják, hogy egy olyan Európában hisznek, ami erős, büszke és független nemzetekből áll; olyan nemzetekből, amelyek szabadon dönthetnek az egymással egyetértésben való együttélésről és együttműködésről; olyan Európában hisznek, amely a nemzetekben gyökerező intézmények révén működik együtt; olyan intézmények révén, amelyek Európa népei megbízásából tevékenykednek, és feléjük felelősséggel tartoznak.

A manifesztum megalkotói szerint Európa a valódi szabadságjogok, alapvető jogok és az emberi méltóság védelmezője, és ugyanakkor erőteljesen ellenáll minden olyan kísérletnek, amelynek célja ezeknek a szabadságjogoknak a korlátozása vagy átértelmezése; versenyképes, produktív, hatékony és büszke szellemi, tudományos és gazdasági eredményeire az innováció, a kiválóság és a haladás kontinenseként.

„Hitük szerint Európa elszánt a határai megvédése, az illegális migráció megállítása és kulturális identitása megőrzése mellett, követve az európai polgárok túlnyomó többségének az akaratát; olyan nemzetekből áll, amelyek készek megvédeni népeiket bármely és minden potenciális veszéllyel szemben, legyen az politikai, gazdasági, vallási vagy kulturális természetű” – összegezték.

Európa tiszteletben tartja saját megbízatását és szabályait, nem lép túl kompetenciáin, betartja a szubszidiaritás és az arányosság elvét, illetve a továbbiakban nem igazolja a nemzeti szuverenitás elleni támadásait az európai költségvetésen keresztüli nyomásgyakorlással – fogalmaztak.

Majd hozzátették: Európa olyan nemzetek tömörülése, amely elutasítja a nemzeti szuverenitásnak az európai intézmények felé való minden további feladását, és tiszteletben tartja a nemzetek vétójogát. Az aláírók hite szerinti Európa a diplomáciát a tagállamok szuverenitása alapvető elemeként ismeri el, illetve olyan kérdésként, amelyről minden nemzet szabadon dönthet anélkül, hogy a többieket ugyanarra a döntésre kényszerítené.

Végezetül az európai patrióta erők a dokumentumban azt ígérik, hogy a kontinens jövőjét visszaadják az európai embereknek. „Visszavesszük intézményeinket, és olyan irányba tereljük az európai politikát, amely a nemzeteinket és népeinket szolgálja. Előtérbe helyezzük a szuverenitást a föderalizmussal szemben, a szabadságot a diktátumokkal szemben, és a békét: ez az Európát szolgáló patrióták kiáltványa” – zárul a Bécsben vasárnap elfogadott dokumentum.

ORBÁN VIKTOR: EGY ÚJ KORSZAK ELSŐ PILLANATA

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt mondta, hogy „Majd a történetírók eldöntik néhány év múlva, hogy mennyire volt fontos ez a nap. Mi azt gondoljuk, hogy ez az a nap, amikor megkezdődött az európai politika megváltoztatása.” 

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a 1980-as évektől szerepel a politikában és 1989 óta a nemzetközi színtéren. A tapasztalatai adják meg a felhatalmazást arra, hogy azt merje mondani „1989-ben elkezdődött az európai politikának egy korszaka, amikor leomlott a berlini fal, és ez a korszak a mostani európai választással lezárult. Ez egy 25 éves korszak volt, és ez most lezárult. Ennek most vége van.”

„Ma egy olyan politikai formációt hozunk létre, amely meggyőződésem szerint hasítani fog, és nagyon gyorsan az európai jobboldal legnagyobb frakciója lesz. Ez napokon belül be fog következni” – jegyezte meg Orbán Viktor, aki többször hangsúlyozta, hogy szerinte a szövetség az európai politika legerősebb jobboldali szövetsége lesz.

Orbán Viktor arra is kitért, a politikában Magyarországon néhány dolgot másképp csinálnak, mint Brüsszelben szokták. Nem támogatják a migrációt, megállítják az illegális migrációt, a tradicionális család képviselői és hisznek a nemzeti szuverenitásban. Fontos eszmék okozzák azt, hogy Magyarország ma egy „island of difference”, a különbözőség szigete „a nagy európai liberális tengerben”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb