Mindenmás

Megáll az ész: négy napon át éheztettek a röszkei tranzitzónában egy nőt és 20 éves gyerekét, akik most pert nyertek a magyar állam ellen

Pert nyertek az állammal szemben a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelei, egy anya és négy gyereke, akiket 17 hónapon át tartottak jogellenesen fogva a röszkei tranzitzónában, közölte a szervezet.

Z. L. és családja Afganisztánból menekült. A férjnek és négyből egy gyereknek sikerült eljutnia Ausztriába, ahol tartózkodási engedélyt kaptak, az anya és három gyereke közben 2018 decemberében a röszkei tranzitzónában kértek menedékjogot, kérelmüket viszont megtagadták, arra hivatkozva, hogy Szerbián keresztül jöttek.

17 HÓNAPIG TARTOTTÁK ŐKET FOGVA, A HELSINKI BIZOTTSÁG SZERINT NÉGY NAPIG NEM KAPTAK ENNI 

A Helsinki Bizottság szerint a tranzitzóna családi részlegéből három hónap után átrakták őket a még ridegebb idegenrendészeti körletre, az anyát és a 20 éves legidősebb gyerekét négy napon át éheztették, csak azután kaptak enni, hogy a strasbourgi bíróság felszólította erre a kormányt. A család 17 hónapig volt fogva tartva, úgy, hogy az egyik gyerek súlyos szívbeteg volt. Csak azután szabadultak ki, hogy 2020. május 21-én a kormány az Európai Unió Bírósága ítélete után felszámolta a tranzitzónákat. Z. L. és gyerekei Ausztriába mentek a család többi tagjához.

AZ ÍTÉLET SZERINT AZ ÁLLAM MEGSÉRTETTE AZ EMBERI JOGAIKAT, JOGALAP NÉLKÜL TARTÓZTATTÁK FEL ŐKETKÖRÜLBELÜL 4,7 MILLIÓ FORINT JÁR NEKIK 

A strasbourgi bíróság ítélete szerint az állam megsértette az emberi jogaikat, mivel a tranzitzóna fogvatartásnak minősült, aminek nem volt érvényes jogalapja. Az is jogsértő volt, hogy éheztették a nagykorú családtagokat. Mindezekért 12 ezer eurós (nagyjából 4,7 millió forintos) jóvátételt kapnak- írja a Telex. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb