Közélet

Kiemelkedő munka a magyar űrkutatásért: Kapu Tibor és Farkas Bertalan kapta meg idén Magyarország legmagasabb rangú elismerését, a Szent István Rendet

A magyar űrkutatásért végzett munkájuk elismeréseként a két magyar űrhajós, Farkas Bertalan és Kapu Tibor vehette át az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a legmagasabb állami kitüntetést, a Szent István Rendet. A díjazottakat Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntötte szerdán délelőtt a Sándor-palotában.

A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket – emelte ki az államfő.

FARKAS BERTALAN VOLT A 94. EMBER A VILÁGŰRBEN

1977-ben jelentkezett űrhajósnak, és a Gagarin Űrhajóskiképző Központban esett át a kiképzésen Magyari Bélával együtt, hogy az utolsó pillanatban dőljön el, ő indulhat és nem Magyari. Nyolc napot töltött az űrben, ami rádöbbentette, milyen porszem is az ember a világegyetemben. Mikor visszatért a Földre, óriási ováció fogadta, Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár is kitüntette a Lenin-renddel és ő lett a Szovjetunió hőse, itthon pedig a Magyar Népköztársaság Hőse és a Magyar Népköztársaság Űrhajósa, Gyulaháza díszpolgára és még egy magyar csillagászok által felfedezett kisbolygót is elneveztek róla.

KORÁBBAN MEGKAPTA A MAGYAR ÉRDEMREND PARANCSNOKI KERESZTJÉT

Vállalkozóként légitársaságot alapított, de anyagilag nem volt sikeres. Űrutazásának 45. évfordulójára a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét adományozta neki. Nem sok olyan honfitársunk van, akire rászabtak egy rendeletet, Farkas Bertalan azonban pont ilyen. A honvédelmi tárca gondoskodási körébe tartozók részére nyújtható egyes juttatásokról szóló rendeletről van szó, amely kimondja: „Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok számára – a világűr meghódításában a magyar nemzet számára példát mutató tevékenysége elismeréseként – a gondoskodás biztosított legyen.” Vagyis állami lakásban élhet élete végéig, most pedig a legnagyobb presztízsű állami kitüntetést is megkapja fiatal utódjával, Kapu Tiborral együtt.

EZÉRT JELENTKEZETT A HUNOR-PROGRAMBA KAPU TIBOR

Kapu Tibort nem csak a tudomány érdekli – maratonista, ejtőernyőzik, kosárlabdázik, snowboardozik, gitározik a Szégyelld Magad Kata zenekarban, és kétszeres junior világbajnoki ezüstérmes a Tantrix nevű logikai játékban. Angolul felsőfokon, németül pedig alapszinten beszél. Édesanyja szerint Tibor nagyon kreatív, gondolkodó kisgyerek volt mindig, az űr pedig egész apró korától érdekelte. A Hunor-programba azért jelentkezett, mert izgatta a projekt mérnöki oldala, a technológiai újítások. A legjobban a kozmikus sugárzás és az ez elleni védekezés foglalkoztatja. Jelentkezését 2020 januárjában, pár órával a határidő lejárta előtt adta be a programba.

JÚLIUS 15-ÉN TÉRT VISSZA A VILÁGŰRBŐL

Magyar idő szerint július 15-én 11:32-kor sikeresen landolt a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő mellett így Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta, valamint Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő is sikeresen visszatért a Földre. A mentőcsapatok már úton is vannak a kapszula felé.

Forrás: Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb