Háborúra készül Szerbia? Kínai szuperszonikus rakétákat szerzett be Magyarország déli szomszédja, Koszovó súlyos biztonsági kockázatra figyelmeztet

A koszovói kormány szerint Szerbia szuperszonikus levegő-föld rakétákat szerzett be Kínától, amelyek nem csupán Koszovóra, hanem az egész balkáni térségre is fenyegetést jelenthetnek. Ejup Maqedonci koszovói védelmi miniszter szerint a NATO figyelmét fel kell hívni az ügyre, ugyanis a fejlesztések túlmutathatnak a védekezésen.
A koszovói kormány aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Szerbia Kínától szerzett be szuperszonikus levegő-föld rakétákat, ezek ugyanis komoly biztonsági kockázatot jelentenek. Ejup Maqedonci a pristinai Gazetta Express beszámolója szerint úgy fogalmazott: a legkorszerűbb rakéták támadó fegyverek, nem pedig védelmi eszközök, és
“nemcsak Koszovóra, hanem az egész balkáni régióra fenyegetést jelentenek“
– idézi az MTI.
VUCIC MEGERŐSÍTETTE AZ INFORMÁCIÓT
Aleksandar Vucic szerb elnök a múlt héten erősítette meg, hogy Szerbia az első európai ország, amely Kínától vásárolt CM-400 típusú szuperszonikus ballisztikus rakétákat. A fegyver hatótávolsága 200-400 kilométer, és az ország légierejének orosz gyártmányú MiG-29-es vadászbombázóiról indítható.
A szerb elnök korábban azt mondta, hogy Albánia, Koszovó és Horvátország a jövőben támadást tervezhet Szerbia ellen. Egyben arra is emlékeztetett, hogy a NATO-tag Albánia és Horvátország tavaly védelmi együttműködési megállapodást írt alá Koszovóval.
NEM VOLNA SZÜKSÉG A VÉDEKEZÉSHEZ ILYEN FEGYVEREKRE
Ejup Maqedonci szerint a fegyverrendszer jellemzői ellentmondanak a szerb elnök állításának, miszerint Szerbia kizárólag egy esetleges támadás elleni védekezésre készül. Hozzátette: Belgrád nem most kezdte a fegyverkezést, az ország évek óta vásárol fegyverrendszereket Oroszországtól, Kínától és más államoktól. Véleménye szerint mindez azt mutatja, hogy Szerbia katonai, gazdasági és más területeken is domináns szerepet akar betölteni a Nyugat-Balkánon.
AZ ÁLTALÁNOS KATONAI ERŐSÍTÉS IS AGGASZTÓ
A koszovói védelmi miniszter hangsúlyozta: fontos, hogy a NATO komolyan vegye nemcsak ezt a fegyverbeszerzést, hanem Szerbia általános katonai erősítését is.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem ismeri el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.



