„Ez a telefon az enyém” – rövid időn belül elfogták a férfit, aki egy fiatal lányt rabolt ki hétfőn Kiskunhalason

Kiraboltak egy fiatal lányt Kiskunhalason. Egy idegen férfi erőszakkal vette el a mobilját, miközben azt ismételgette, hogy a szóban forgó készülék valójában az övé. Az eset befejezése szerencsére szerencsés, ugyanis a rendőrök hamarosan elfogták az elkövetőt, és a telefon visszakerült a jogos tulajdonosához.
„Egy padon ülve várta barátját egy lány április 27-én délután Kiskunhalason, amikor egy biciklivel érkező fiatalember állt meg mellette. A kerékpárral szorosan a pad elé állt, ezzel elzárva az útját” – olvasható a rendőrség közleményében.
A férfi először az időt kérdezte, majd arra kérte a lányt, hadd telefonálhasson annak készülékével. A lány megérezte, hogy valami nincs rendben, ezért ezt már nem engedte.
A HELYZET ERŐSZAKOSRA FORDULT
A férfi erre erőszakosan lépett fel. Ráfogott a lány kezére, és erőszakkal elvette a készüléket, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”. Ez után elmenekült.
Hamarosan megérkezett a lány barátja, aki értesítette a rendőröket.
A RENDŐRÖK RÖVID IDŐN BELÜL ELFOGTÁK
A nyomozók térfigyelő kamerák segítségével azonosították az elkövetőt. „Elfogták a 20 éves férfit, megtalálták nála a telefont, és visszaadták a tulajdonosának. Rablás miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását” – derül ki a közleményből.



