Sport

Ha nem vigyázunk ebből még BL indulás lesz! Kiütéssel nyert megint a KTE! Szép volt fiúk!

Első osztályú csapatunk erő felett teljesít folyamatosan. Éppen most ( az FTC éppen játszik a HONVÉD ellen) a tabellán már csak három ponttal vagyunk lemaradva a bajnokságot vezető Ferencváros mögött.

Természetesen újoncként nem a Bajnokok Ligája indulás az elvárás, de tény ott van a KTE az FTC nyomában. Ma a Zalaegerszeg ellen, kiütéses győzelmet aratott a Kecskemét, három gólt rúgtunk, és egyet sem kaptunk!

A Széktói stadionban, közel 3000 néző előtt könnyed győzelmet aratott a KTE, amit bizony a helyszínen nézte végig Marco Rossi szövetségi kapitány segítője is. Lehet hamarosan válogatott játékossal is büszkélkedhetünk? A Kecskemét erősen kezdett, azonnal nekiestünk a ZTE védelmének, már a 19. percben Banó-Szabó Bence lövése okozott gondot, kapufa lett. Egy percre rá megint Horváth Krisztofer volt jókor jó helyen, és szerencsére a lába is tele van góllal, így már vezettünk is. A Torinótól kölcsönvett U21-es válogatott tehetség remekül használta ki, hogy a kapu előtt letérdelő Mocsi Attila miatt Demjén Patrik számára takarásban volt a labda.

Szabó I. Alex fejjel szerezte meg a második gólt,  sőt neki az első osztályban ez volt az első találata. Gratulálunk! De ezzel még nem fejeződött be a hazai gólgyártás, a nézők nagy örömére. Végeredmény: KTE – Zalaegerszeg 3-0

Ne legyünk nagyravágyók, matematikailag igaz van esély a bajnokság megnyerésére is, de a reális a második hely, ami ugyancsak gigantikus bravúr a kecskeméti srácoktól, és nem mellékesen nemzetközi bemutatkozást is jelentene csapatunknak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb