Mindenmás

Részegen, benyugtatózva sodort el egy babakocsiban ülő gyermeket a sofőr Lajosmizsén

Egy örkényi férfi 2022. augusztus 24-én, délután Lajosmizsén megengedte társának, hogy kipróbálja az autóját. A férfi tudta, hogy az ismerőse ittas, ennek tudatában engedte a volán mögé ülni. Közös kocsikázásuk során nekiütköztek egy út szélén parkoló autónak, elsodorva annak javítását végző sofőrjét és a mellette lévő babakocsiban ülő kisgyermeket – tudtuk meg az ügyészségtől.

Utóbb az is kiderült, hogy a kormány mögött ülő férfi nyugtatót is szedett. Közös kocsikázásuk során a sofőr ittassága és bódultsága miatt nem tudta az autót az úton tartani és letért előbb a bal, majd a jobb padkára, ahol nekiütközött egy beton villanyoszlopnak. Az ütközés következtében a vádlottak visszasodródtak a szemközti útpadkára és belehajtottak egy ott parkoló autóba, amit épp szereltek. Az álló jármű az ütközés lendületétől elmozdult és elütötte az ott tartózkodó, javítást végző férfit, valamint elsodorta a jármű két ajtaja közötti babakocsiban ülő kisgyermeket.

AZ ELKÖVETŐK ELSZALADTAK

Az autóját szerelő sértett és a gépkocsiban ülő nő könnyű sérüléseket szenvedett, a kisgyermeknek nem lett baja. Az elkövetők a balesetet észlelve kiszálltak a gépkocsiból és bár látták, hogy sérültek is vannak, elszaladtak a helyszínről.

AZ ÜGYÉSZSÉG ELJÁRÁST INDÍTOTT

Az ügyészség a balesetet okozó férfit a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő bűntettével és ittas járművezetés vétségével, míg társát járművezetés tiltott átengedésének és segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja, ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.

A fotókon az ütközésben érintett járművek és a babakocsi látható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb