Közélet

Lázár János bejelentette: minden bérlet megszűnik, csak a vármegye- és országbérlet marad

Megszűnik minden bérlettípus, csak az ország- és vármegyebérlet marad, átalakítják a kedvezmények rendszerét – derült ki Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd délelőtti sajtótájékoztatójából, amit Debrecenben Papp Lászlóval, a város fideszes polgármesterével tartott.

Lázár János tarifarendszerről és a közlekedésről elmondta, hogy két részre bontották a tarifarereformot, illetve a fenntartást. Lázár János kiemelte, hogy a fővárosra vártak, hogy aláírják a megállapodást, de ez nem történt meg. Lázár szerint a fővárosnak fizetnie kell, jelenleg tartoznak, így nem tudtak megállapodni. Lázár új ajánlatot tett: a minisztérium elfogadja azt, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet, cserébe fogadja el a BKK is az ország- és vármegyebérleteket.

ORSZÁGOS VÁLTOZÁSOK: MINDEN BÉRLET MEGSZŰNIK, CSAK A VÁRMEGYE- ÉS ORSZÁGBÉRLET MARAD

Az országos változásokról Lázár elmondta, hogy első lépésként megvalósítják majd a bérletetreforomot: ez azt jelenti, hogy az ország- és vármegyebérleten kívül minden más bérletet megszüntetnek március 1-től. Bevezetnek két új jegyet:

  • a vármegye 24-et 990 forintba kerül,
  • a Magyarország 24 pedig 4990 forint lesz.

A magyar állam által működtett összes Volán-MÁV közlekedési eszközön naponta 990 forintért lehet egy vármegyében közlekedni, az országban pedig 4990 forintért.

MEGSZŰNIK A KÖZALKALMAZOTTAK IGAZOLVÁNYA, CSAK AZ 50 SZÁZALÉKOS KEDVEZMÉNY MARAD

Átalakítják majd a kedvezményezési rendszert is. 65 kedvezménytípusból 22 marad, ezek közül az 50 százalékos kedvezmények maradnak majd életben. Megszűnnek az igazolványok, például a közalkalmazottaké is: a jövőben az oktatásban és egészségügyben dolgozóknak korlátlan utazást biztosítanak 50 százalékos kedvezménnyel.

A 65 év felettiek és a 14 év alattiak is kedvezményesen utazhatnak majd: a 14 és 25 év közöttiek pedig 50 százalékos kedvezményt kapnak.

A 90 százalékos kedvezmény kategóriában utazóknak pedig ingyenessé teszik a tömegközelekedést Magyarországon. Az őszi hónapoktól lehetővé teszik a bankkártytás fizetést az összes sárga Volánbuszon, ezután a készpénzes fizetést 200 forint plusszal terhelik majd. Lázár szerint ennek a váltásnak a költségvetési vonzata nem jelent majd terhet, mivel több jegyet fognak majd eladni.

LÁTJÁK A PROBLÉMÁKAT

A miniszter arról beszélt, hogy látják az agglomerációs és Budapest közlekedési problémáit. „Nincs szándékunk arra, hogy bárkit megkárosítsunk, nem akarjuk szívatni a budapestieket, de még csak a főpolgármestert sem” – mondta. Lázár szerint Karácsony „elbambulta” a számlák kifizetését, tőlük pedig nem várhatja senki, hogy ők figyeljenek más munkájára. Szerinte a budapestiek a vidékhez képest többlettámogatást kaptak a kormánytól, de ez a megállapodás 2023 végéig tartott.

Elmondta, hogy Magyarországon alkotmányba írták, hogy minden magyar polgárnak biztosítják azt, hogy A-ból B-be eljuthasson, ez alapjog. Idén folytatják az átlalakításokat, legfontosabb projektjüknek az ország- és vármegyebérletet nevezte, ebből 4 milliót adtak el. „2023-ban többen utaztak MÁV-on és Volánon, mint korábban valaha, így minden negatív hír ellenére a magyar közlekedésnek van megbecsültsége” – mondta a Telex beszámolója szerint.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb