Mindenmás

Napi prosztó: nem jött vissza a “próbakörről”, 1,5 millió forinttal húzta le a Bács-Kiskun vármegyei autószerelőt a cégvezető

A Kecskeméti Járási Ügyészség csalás miatt vádat emelt egy gyáli cégvezetővel szemben, aki másfél milliós javítást és műszaki vizsgáztatást rendelt meg a szerelőműhelyben, de esze ágában sem volt rendezni a számlát.

A férfi felvette a kapcsolatot a hirdetővel, közölve vele, hogy a motorral azonos márkájú járművében motorcserét kell végrehajtani. Egyúttal teljes szervizelést is kért, ami többek között magában foglalta a vezérműlánc, olajszivattyú és 4 darab injektor cseréjét. A vádlott ezen felül az autó műszaki vizsgáztatását is megrendelte annak ellenére, hogy a kialkudott vállalkozói díj megfizetése már ekkor sem állt szándékában.

A sértett elvállalta a munkák elvégzését, és 2023. június 19-én a telephelyén átvette az autót a vádlottól. Ennek során műszaki lapot állított ki, amelyen rögzítette a jármű hibáit, a szükséges alkatrészeket és munkaórákat, továbbá a mintegy 1,6 millió forint végösszegű díjat.

A SZÁMLA RENDEEZÉSE ELŐTT “PRÓBAKÖRRE” KÉRTE EL A JÁRMŰVET A FÉRFI

Egy hét múlva, az autószerelő műhely sikeres műszaki vizsgáról szóló értesítésére a vádlott megjelent a telephelyen, hogy átvegye az autót. A számla kiegyenlítése előtt jelezte, hogy szeretné a megjavított járművet kipróbálni és egy próbakörre elvinni. Miután a sértettnek nem volt ez ellen kifogása, a vádlott elhajtott az udvarból és oda – bár a jármű papírjai a szerelést végző sértettnél maradtak – nem tért vissza, a számlát sem fizette ki és elérhetetlenné vált – tudtuk meg az ügyészségtől.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb