Sport

Hivatalos: Pakson folytatja a Kecskeméti TE alapembere

A OTP Bank Liga folytatását az élről váró Paksi FC leigazolta Tóth Barnát a Kecskeméttől. A két klub szerdán egyezségre jutott, így a 28 éves csatár három és fél éves szerződést írt alá.

A paksi honlap kiemeli, Tóth az Újpest nevelése, majd a Honvéd II, a Vác, a Siófok, a Monor, a Nyíregyháza, a Szombathely és az Ajka után 2021 nyarán ment a KTE-hez. Azóta húsz gólt és húsz gólpasszt jegyzett. Pályafutása során eddig száznegyvennégy másodosztályú és negyvenhat első osztályú mérkőzést számlál.

Fotó: Paksi FC

„Nagyon örülök, hogy végre csatlakozni tudtam a csapathoz. Nagyon sok jót hallottam a klubról, boldog vagyok, hogy Pakson folytathatom a karrierem. Kicsit közel van a bajnoki rajt, de még azért csak ideértem előtte”

– fogalmazott százkilencvennyolc centi magas futballista.

Az ősszel kétszer talált be, de mint az elmúlt évek gólkirályai bizonyítják, akik egyaránt a Paksból kerültek ki, Bognár Györgynek kedvező a hatása a csatárok eredményességére – írta az M4sport.

Korábban itt számoltunk be a KTE átigazolási szezonjáról:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb