Közélet

Király Nóra Kecskeméten jelentette be: a cél, hogy 2025-ig minden vármegyében legyen áldozatsegítő központ

Király Nóra városunkban járt országjárása során, elmondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium egyik kiemelt feladata az áldozatsegítő központok működtetése, ezért a cél az, hogy 2025-re minden megyei jogú városban, illetve vármegyében legyen áldozatsegítő központ.

Király Nóra, a tárca miniszteri megbízottja országjárása kecskeméti állomásán arról beszélt, hogy januárban a zalaegerszegi átadót követően tizenháromra emelkedett az országban az áldozatsegítő központok száma. Ezen kívül három áldozatsegítő pont, illetve egy éjjel-nappal hívható áldozatsegítő vonal is működik, annak érdekében, hogy senki ne maradjon segítség nélkül, ha bűncselekményt követnek el ellene.

KIRÁLY NÓRA MINDENT ÁLDOZATVÉDELMI KÖZPONTOT MEGLÁTOGAT

Hangsúlyozta, miniszteri megbízottként meglátogatja valamennyi áldozatvédelmi központot, hogy átláthassa működésüket, személyesen ismerhesse meg az egyes központokban folyó munkát, a felmerülő problémáikat és a megoldandó feladataikat.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb