Sport

Ivkovic Stojan szerint összefogásra és minden tudásukra szükségük van a kecskeméti kosarasoknak

Éppen két héttel ezelőtt játszotta legutóbbi mérkőzését a jelenlegi bajnokságban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Mint azt Ivkovic Stojan, a csapatot irányító szakmai igazgató megjegyezte, fontos időszak ez, hiszen a válogatott Eb-selejtezői miatt beiktatott bajnoki szünet alkalmat adott több, eddig nem éppen jól működő taktikai, vagy szerkezeti feladat javítására.

Az elmúlt hetekben sérülések is nehezítették a csapat munkáját, Ivkovic Stojan beszélt a jelenlegi helyzetről is.

“Nem is egy játékos sérült, de sajnos ezt kénytelen vagyok megszokni. Kucsera Dániel bokája Szombathelyen sérült meg, Ivkovic Milán pedig szombat óta nem edz a csapattal. Ennek ellenére mondhatom, hogy a bajnoki szünetet megpróbáltuk a legjobban kihasználni, rengeteg edzésünk volt, az erőnléti munka mellett a csapatvédekezésen és a támadási taktikán is sokat dolgoztunk” – mondta Ivkovic Stojan.

NEHÉZ HELYZETBŐL KEZDI A CSAPAT A VÉGHAJRÁT, ELŐSZÖR A SZOLNOK ELLEN IDEGENBEN

“Sokszor mondtam már, hogy sok egyforma képességű csapat harcol a bajnokságban, a Falco kivételével mindenkinek minden meccs nehéz, így vagyunk ezzel mi is. Szolnokon új edző van, ami új impulzust jelent, tudjuk, hogy edzőmeccsen nagy különbséggel nyert az Olaj a DEAC ellen. Szerdától már a szombati meccsre készülünk. Valóban nehéz helyzetben vagyunk, de az elmúlt több mint egy évtizedben többször voltunk nehéz helyzetben, amikor a klub az NB I B-ben indult a működése elején, akkor is nagyon gyorsan léptünk fentebb és tettük boldoggá a kosárlabdát szerető kecskeméti szurkolókat. Tudjuk, hogy most összefogásra van szükség és minden tudásunkra, erőnkre, kitartásunkra. Én bízom ebben és bízom magunkban” – fogalmazott a szakmai igazgató a klub honlapján.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb