Mindenmás

Elképesztő tragédia: megfojtotta magát egy idős nő a kecskeméti idősotthonban, hosszú ideig észre sem vették a tragédiát

Még mindig fekete zászló leng a kecskeméti Őszirózsa Időskorúak Gondozóháza intézmény bejáratánál. A városi, önkormányzati tulajdonban levő intézmény 20 lakója közül egy idős, magányos nő döntött úgy, végez magával -tájékoztat a Blikk.

Rettenetes módon, valószínűleg egy bűnügyi filmből vett ötlettel, nejlon zacskót tekert a fejére és megfulladt. A tragédia talán megelőzhető lett volna, ha az éjszakás gondozó jobban ügyel az ápoltakra, ám ő úgy adta át az ügyeleti szolgálatot, hogy nem történt rendkívül esemény. Mire reggel 8 órakor, reggeli osztásnál észlelték a tragédiát, már nem lehetett segíteni az áldozaton, az orvos szakértő szerint éjfélkor következett be a halál.

IDÉN KILENC EMBER HALT MEG AZ OTTHONBAN, AZ IGAZGATÓ SZERINT AZ ÉLETKOR ALAPJÁN EZ NEM MEGLEPŐ, ELZÁRKÓZOTT A NYILATKOZATTÓL

Az intézmény vezetője elzárkózott a nyilatkozattól a hibás gondozók elleni eljárás vonatkozásában is A rendőrség szerint az eset nem utal idegenkezűségre, az idős asszony maga választotta ezt a rettenetes halált. Idén kilenc ember halt meg az otthonban, az igazgató szerint az életkor alapján ez nem meglepő.

AZ IDŐSEK SOKSZOR PANASZKODNAK AZ ELLÁTÁS MINŐSÉGE MIATT

Egy bentlakó felháborodott hozzátartozója értesítette a médiumot arról, mi történt július 27-én a kecskeméti idősotthonban. Szerinte az ott lakó idősek sokszor panaszkodtak arra, az egyik éjszakás gondozó alszik munkaidőben, nem lehet tőle segítséget kérni, átaludta az inzulin beadási időpontot is, magas vérnyomás miatt rosszul lévő ápolt segélykérését is. Szerinte eddig a szőnyeg alá söpörték ezeket az ügyeket, most viszont egy idős nő úgy halt meg, hogy meg lehetett volna menteni.

A FELHÁBORODOTT ROKON SZERINT KIHASZNÁLVA AZ ÉJSZAKA CSENDJÉT ÉS HOGY A GONDOZÓ ALSZIK, EGY ZACSKÓT TEKERT A FEJÉRE

– Nem igaz, hogy sem az átadó, sem az átvevő ne látta volna, egy beteg fején egy zacskóval, elkékülve, holtan fekszik az ágyában – folytatta a felháborodott rokon. – Állítom, ha az éjszakás rendesen végzi a dolgát, a nénike még élne. Keressük a helyet ápolásra szoruló családtagunknak egy másik intézményben, mert nem merjük itt hagyni.

A BÜNTETŐJOGÁSZ IS FELSZÓLALT AZ ÜGYBEN

A haláleset hírére a rendőrség helyszínelői is megjelentek, de ők is azt állapították meg, öngyilkosság történhetett. – Ilyen esetről még nem hallottam, a zacskós, fulladásos kivégzés a maffia módszere mesélte Horváth László büntetőjogász. – Óriási akaraterő kellett hozzá, hogy ne tépje le magáról a néni a zacskót, én is azon a véleményen vagyok, ez nem egy pár perces történet lehetett, ha a gondozó nem hanyag, észlelnie kellett volna.

AZ IDŐSOTTHON SZERINT NEM MEGLEPŐ, HOGY IDÉN KILENCEN TÁVOZTAK EL

Slajkó Eugénia, az idősotthon vezetője elismerte, hogy náluk történt az extrém eset, ám erről nem volt hajlandó többet elárulni, állítása szerint felettesei is megtiltották. Arról, hogy idén már kilenc beteg halt meg a 20 férőhelyes intézetben annyit mondott, a zömében 80 év feletti ápoltak esetében ez az arány nem meglepő.

Hürkecz Zoltán őrnagy, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta a hírportálnak, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, a nyomok nem utaltak idegenkezűségre. A rendőrség szerint más feljelentés az idősotthonban történt mulasztások miatt nem érkezett be a hatósághoz.

HA SEGÍTSÉG KELL, VAN REMÉNY

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb