Jobban van valamelyest Ferenc pápa, de továbbra is kritikus az állapota

Nyugodtan, pihenéssel telt Ferenc pápa éjszakája, akit krónikus légzési betegsége miatt kórházban ápolnak – közölte a Szentszék vasárnap.
A pápa egyik legközelebbi munkatársaként ismert Konrad Krajewski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője az Ansa hírügynökségnek úgy nyilatkozott,
“semmivel sem tudok többet, mint amennyit az orvosok közölnek a pápa egészségi állapotáról”.
A szentszéki államtitkárság vezetője, Pietro Parolin bíboros egy szombat esti misén Bergamo városában hangsúlyozta, hogy az egyház és a hívők gondolatai és buzgó imája Ferenc pápa felépülésének szólnak. Az egyesült államokbeli Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt hangoztatta, hogy Ferenc pápáért imádkoznak.
A szombat esti orvosi közlemény szerint Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, a nap folyamán légzési rohama volt, oxigénre és várátömlesztésre is szüksége volt, de éber maradt és karosszékbe is ült.
Szombat délutántól a pápát ápoló Gemelli-klinika udvarán álló II. János Pál pápa szobránál spontán imádság indult, amelyen olaszok és külföldiek is részt vettek. Több hívő már nem a Szent Péter térre megy, hanem a Gemelli-klinikához: a Rómában tartózkodó argentin turisták közül is sokan felkeresték a kórház udvarát, ahol virágokat, mécseseket, üzeneteket helyeznek el. A Szent Péter-bazilika a szombat esti kilenc órás misére, amikor általában üresebb szokott lenni, megtelt hívőkkel, akik a pápáért imádkoztak.