Közélet

Orbán Viktor: nincs erős ország erős családok nélkül

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken ismét a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában indította a reggelt. A kormányfő beszélt a gazdasági intézkedésekről, a kormány drogpolitikájáról és a Pride jövőjéről is.

Orbán Viktor miniszterelnök, aki gazdasági intézkedések sorát jelentette be korábban, elmondta, hogy a szerteágazó intézkedésekben az a közös, hogy két rendezőelv köti össze őket. Mindegyiknek egy közös előfeltétele van: a béke.

„Ezeket csak béke ideje alatt lehet tető alá hozni. A háború alatt nem lehetett ezekre a világszenzációt jelentő intézkedésekre gondolni. A három évben, amit mögöttünk van, nem gondolhattunk áttörésre” – mondta péntek reggel a szokásos közszolgálati rádióban adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. 

Orbán Viktor szerint valóban lehet a béke politikája alapján rendezni a gazdaságpolitikát, ezek nagy ívű, alapvetően a családokat segítő döntések.

Mert a legfontosabb dolog a világon a család

– emelte ki a kormányfő, majd hozzátette, hogy  minden intézkedés erre épül. „Segíteni a családoknak, hogy együtt maradhassanak, és aki gyereket vállal, az ne járjon rosszabbul, mint az, aki nem vállal. A családi logika a másik rendezőelv, amely köré lehet rendezni a futó intézkedéseket” – magyarázta.

„CSALÁDI ADÓPARADICSOM”

A kormányfő elmondta, hogy egyetlen rendezőelv volt korábban, hogy aki szegényebb, azt próbálják segíteni, de szerinte emellett egy másik elv is kell. „Van gyerek, vagy nincs gyerek. Ezt tükröztetni kell az adórendszerben. A családi pótlékot megtartottuk” – hangoztatta Orbán Viktor.

Örüljünk, hogy túléltük és eljutottunk idáig. 4 millió 700 ezer ember dolgozik, keletkeznek erőfossárások, ki kell teljesíteni a családpolitikát

– jegyezte meg a kormányfő, aki nagy akciótervnek nevezte a két és háromgyerekeseket érintő adókedvezményeket.

Orbán Viktor szerint Magyarország egy családi adóparadicsom lesz, és mint mondta, a fiatalok választhatják a családi életpályát.

„FOLYTATNI KELL TRUMP ÉS MUSK MUNKÁJÁT”

László András USAID-kormánybiztossal kapcsolatban elmondta, hogy a politika világában ez az áttörés egyik eleme.

Sürgősen, egy gyors akcióval folytatni kell Donald Trump és Elon Musk munkáját. Ők leplezték le a nagy baloldali nemzetközi hálózatot, bevilágítottak a sötét sarokba

– jegyezte meg a kormányfő, majd hozzátette, hogy ezek a hálózatok szerinte pénzt adtak embereknek, szervezeteknek, hogy bizonyos véleményeket közvetítsenek az emberek felé, és megvettek újságírókat, médiát, hogy „azt írják, amit a pénzadók gondolnak a világról”.

„Az álcivilek azt tanácsolták például, hogy a migráció jó, a genderaktivistáknak is kitették a gyerekeinket, hollywoodi sztároknak fizettek, hogy menjenek el Kijevbe, hogy bebizonyítsák, a háború jó” – mondta.

„NINCS TÖBBÉ PRIDE”

A gyermekvédelmet a más nevelést érintő területeken is végig kell vinni. Nevezzük Pride-nak. Ilyesmi nincs többé. Korábban sem kellett volna, hogy legyen, de ilyen nagykövetünk volt

– mondta, majd hozzátette, hogy szerinte a világban változás történt, az ilyen típusú nagyköveteket hazaküldték. Mint Orbán Viktor elmondta, ilyen többé nincs, mert szerinte „ez ellenkezik a gyerekeink fejlődésének lehetőségeivel.”

„Van vagy hatvan féle se férfi se nő kategória, annak a propagálása, hogy ne úgy nézzük a világot, hogy van férfi vagy nő. Ez elfogadhatatlan. Meg kell adni a jogot a szülőknek, hogy védekezzenek. A világ márpedig olyan, hogy megszületünk, van aki férfi és van aki nő” – jelentette ki újra a miniszterelnök.

Nyugaton gender tanszékek vannak, orvosi átalakításokat támogatnak, ez Magyarországon nem megy. Mi sokkal védettebbek vagyunk, még nem romlottak le a dolgok annyira

– hangoztatta Orbán Viktor.

Kiért arra is, hogy Ukrajna uniós csatlakozását ellenzi. „Nem mondom, hogy örökre, de itt és most ez elképzelhetetlen, tönkre tenne bennünket. Tönkre tenné a teljes magyar nemzetgazdaságot és a bűnözés ezzel együtt beáramlana az országba, nem tudnánk megállítani” – jegyezte meg a kormányfő.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb