Közélet

Bővít Kecskeméten a Nissin Foods

A japán Nissin Foods a második európai gyártóüzemét is Kecskemétre hozza, a 40 milliárd forint értékű beruházással megduplázzák a cég eddigi helyi kapacitását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A Nissin Foods zacskós és poharas kiszerelésű instant tésztaleveseket fog előállítani, ezt az több mint tízmilliárd forinttal támogatja, így segítve a munkavállalói létszám 600-ra növelését.

Szijjártó elmondta, a Kecskeméten előállított termékek 90 százalékát a külpiacokon értékesítik, és a gyár jelenleg 250 millió darab feletti éves kapacitással rendelkezik, amit most meg fognak duplázni. A miniszter arról is beszélt, Magyarországon több mint kétszáz japán vállalat működik, amelyek 30 ezer embernek adnak munkát, a kormány pedig az elmúlt tíz évben 72 nagy japán beruházáshoz nyújtott támogatást.

A tárcavezető szerint „a teljes foglalkoztatás megvédéséhez folyamatosan újabb és újabb beruházásokra van szükség”, ezért kell idén megállapodni legalább száz új gyár építéséről. A száz gyárról szóló programot Orbán Viktor jelentette be múlt szombati évértékelő beszédében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb