Közélet

„Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán Viktor röpirattal készült a pártkongresszusra

Június 13-án, szombaton reggel 10-kor indul a Fidesz 32. pártkongresszusa, amelyben módosíthatják a párt alapszabályát és bővíthetik az elnökséget. A kongresszusra Orbán Viktor röpirattal készült, melyben értelmezi a 2026-os vereséget és az ország szuverenitásával kapcsolatos véleményét is kifejti.

Orbán „Küldetés – röpirat” című szövegében a magyar szuverenitást állítja a középpontba, és azt állítja, hogy Magyarország jövőjét külső nyomás, valamint a belső politikai fordulat fenyegeti. A körülbelül 18 oldalas röpirat a Fidesz.hu-n jelent meg szombat reggel.

SZUVERENITÁS ÉS SZABADSÁG

A szöveg központi állítása, hogy a szabadság és a szuverenitás nem ugyanaz. „A szabadsághoz elegendő az elnyomás hiánya; a szuverenitáshoz saját erő, nemzeti önerő kell” – fogalmaz a politikus. Elmondása szerint a kormányzatának a célja az volt, hogy egy olyan államhatalmat és államgépezetet építsenek fel,  amely saját maga fenntartására képes politikai, gazdasági és szellemi rendszert alkot, és Magyarországot önálló tényezővé teszi a nemzetközi térben.

16 ÉV „SZABADSÁGHARC”

„16 év folyamatos szabadságharc. A demokrácia logikájából eredően és a kormányzati rend szabályai szerint a szabadságharc zászlóvivője a Fidesz–KDNP pártszövetség volt, magam pedig vezénylő tábornokként szolgáltam végig a 16 évet” – értékeli a röpiratban a volt miniszterelnök a Fidesz-KDNP kormányzását.

Elmondása szerint a pártszövetség „békeszerető és országépítő polgári erő”, azonban a szuverenitásért folytatott küzdelem „bajvívó testtartásba” kényszerítette: „Egyik kézben kőműveskanál, a másikban kard – 16 éven keresztül.”

A 2026-OS VERESÉG MAGYARÁZATA

A röpirat a 2026-os választási vereséget nem egyszerű politikai kudarcnak, hanem külső és belső erők összehangolt támadásának értelmezi: „Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség.” A szöveg szerint a választók egy része elfáradt a folyamatos küzdelemben, és inkább gazdasági enyhülést, gyorsabb növekedést, valamint jobb brüsszeli viszonyt remélt. A volt miniszterelnök ezt „fegyverletételnek” nevezi.

JÖVŐKÉP

A röpirat zárásaként Orbán Viktor kifejti, hogy a Fidesz nem adja fel, és folytatni fogja, de ennek részleteire a szövegben már nem tér ki. „De ez már egy másik röpirat” – fogalmaz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb