Mindenmás

Az idős férfi nyugdíjára fájt a foga, megharapta, hogy megszerezze a pénzt

Durva módon támadt egy 65 éves férfira egy 33 éves férfi Sükösdön: a gyanú szerint kifigyelte, ahogy az idős ember átveszi több mint 200.000 forintos nyugdíját, majd követte, és végül megharapta, hogy megszerezze tőle a pénzt.

ELŐSZÖR PÉNZVÁLTÁSRA KÉRTE

A nyugdíjas az utcán a postástól átvette a pénzt, amit a jelek szerint a későbbi támadó is látott – számolt be a történetről a rendőrség a police.hu-n. Az utcán megszólította az idős férfit, és arra kérte, hogy váltson fel neki két tízezer forintos bankjegyet egy húszezresre. A sértett nem tett eleget a kérésnek, majd elindult a buszmegálló felé. A férfi azonban követte. Az idős embernek gyanússá vált a helyzet, ezért visszafordult, de a támadó ismét elé került.

VÉGÜL HARAPÁSSAL SZEREZTE MEG A PÉNT

A gyanúsított ezúttal már agresszívan követelte a pénzváltást, majd amikor a sértett megpróbált elmenni mellette, megragadta a kezében lévő táskát. Az idős férfi segítségért kiáltott és megpróbálta visszatartani a támadót, aki ekkor mindkét csuklójába beleharapott. A dulakodás közben a táska elszakadt, a földre hulló pénztárcából pedig a férfi kivett 248.000 forintot, majd elmenekült.

ŐRIZETBE VETTÉK A TOLVAJT

A rendőrök rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. A 33 éves férfit augusztus 30-án elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki rablás miatt. A rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte a letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb