-
Mindenmás
Hasznos tanács szilveszterre, hogy az elkóborolt kiskedvencek hazataláljanak: Kecskeméten 2 kúton is lehet ingyenesen mikrochipet leolvasni
Évente több ezer kutya kóborol el a szilveszteri petárdák éstűzijátékok hanghatásai miatt, ezen akar segíteni a MOL, ezért több benzinkúton…
-
Közélet
Végre: ma 300 milliárd forintos uniós forrás érkezett hazánkba
300 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra – közölte közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. Magyarország módosított helyreállítási tervét december 8-án…
-
Kecskeméti arcok
Köszönjük: a rendőrök karácsony után is segítik a tanyán élő időseket
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság állománya a téli hidegben kiemelt figyelmet fordít a külterületeken egyedül élő időskorúakra. A rendőrök folyamatosan járják…
-
Mindenmás
Az ország legbűnösebb vármegyéi: Bács-Kiskun a top 10-ben
Rablás, lopás vagy garázdaság – csak néhány azokból a bűncselekménytípusokból, amelyek mára mindennapossá váltak a rendőrség által kiadott közlemények szerint.…
-
Mindenmás
Idős nőnek nyújtott segítséget, majd kirabolta egy visszaeső kiskunhalasi férfi
A Kiskőrösi Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt egy többszörös, visszaeső férfival szemben, aki rakodóként egy hűtő elszállításában segített, majd…
-
Mindenmás
Videót tett közzé a MÁV: így törik le a sorompókat a kamionosok
Nem mindennapi videóval illusztrálta a MÁV, hogyan törik a sorompókat a járművezetők. A vasúttársaság munkatársai éppen egy letört sorompókar visszaszerelését végezték az…
-
Mindenmás
Napi pakk: csütörtökön is marad a napos idő Kecskeméten, ismét drágul az üzemanyag
Csodálatos reggelt kívánunk, Kecskemét! A tegnapihoz hasonló időjárásra, napsütésre számíthatunk szeretett városunkban! Már holnaptól, azaz péntektől drágul az üzemanyag, úgyhogy…
-
Mindenmás
Csütörtökön is marad a napos idő Kecskeméten, 7 fok körüli időjárásra számíthatunk
Csütörtökön Kecskeméten napos és ködös, rétegfelhős tájak váltakozhatnak városunkban, csapadék legfeljebb ködszitálás formájában fordulhat elő. Esetenként megélénkülhet a délnyugati szél,…







