KözéletSmart Kecskemét

Útburkolat javítási munkálatok kezdődnek Szentkirály térségében, egészen májusig forgalomkorlátozásra számíthatunk

Az M44-es gyorsforgalmi út Szentkirály – Lakitelek közötti szakaszának kivitelezését végző Közgép Zrt. tájékoztatása szerint 2023. március 16-án kezdetét veszi a 4622-es és 4623-as jelű utak burkolatmegerősítése. A munkálatok előreláthatólag május közepéig tartanak, addig  folyamatos jelzőőrös forgalomirányítás mellett haladhat a forgalom az adott útszakaszon – tudtuk meg önkormányzati forrásainktól.

Mint írták, a Szentkirály térségét érintő marási munkák a 4622-es jelű út Kecskeméthez közelebbi szakaszán kezdődnek, majd a 4623-as jelű úton folytatódnak az épülő M44-es gyorsforgalmi út csatlakozásáig. A marási munkálatok várhatóan március végén fejeződnek be, ezután kezdődik az aszfaltozás. Ennek várható befejezési idejét május közepére datálják.

A munkálatok idején folyamatos jelzőőrös forgalomirányítás segíti a közlekedést, valamint sebességkorlátozásra is számíthatunk az adott útszakaszon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb