Mindenmás

Egy nap alatt kétszer is igazoltatták az ittas sofőrt a rendőrök, most felelnie kell a bűncselekményért

Kétszer is megállították azt a 30 éves férfit a rendőrök, aki ittasan és – mint később kiderült – eltiltás hatálya alatt vezetett Kunadacson. Az igazoltatás során során felmerült a gyanú, hogy a szeszes italt fogyaszthatott az illető, mielőtt autóba ült, mely később be is igazolódott.

Március 11-én, szombaton, a délutáni órákban intézkedtek egy középkorú férfivel szemben a rendőrök Kunadacson – írja a rendőrség. Mivel voltak arra utaló jelek, hogy az illető alkoholt fogyaszthatott korábban, vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami ki is mutatta a pozitív értéket. A férfit előállították a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy a sofőrt a bíróság korábban, jogerős határozottal a vezetéstől eltiltotta. Őt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon bocsájtották.

HIÁBA ENGEDTÉK SZABADON A RENDŐRÖK, DÉLUTÁN ISMÉT ÚTRA KELT

A férfi aztán, mint kiderült, ismét autóba ült, a helyi rendőrök alig pár órával a fent leírtak után újra találkoztak vele. Nyomába eredtek és újból intézkedtek vele szemben: elfogták és őrizetbe vették. Ugyanis a sofőr még mindig ittas volt és a vezetéstől való eltiltása sem szűnt meg idő közben. A férfinek felelnie kell a bűncselekményekért.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb