KözéletSmart Kecskemét

Forgalomterelésre számíthatnak keddtől a Kecskemét és Nagykőrös között ingázók – folytatódik a 441-es számú főút felújítása

A téli leállást követően folytatódik a 441-es számú főúton a munkavégzés, melynek keretében Nagykőrösön, a Téglagyári úti körforgalom építése miatt várhatóan március 21-e, keddtől, ismét lámpás félpályás forgalomterelés lép életbe, tájékoztatta a Kecskeméti Önkormányzatot a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium.

A MUNKÁLATOK VÁRHATÓAN KÉT HETET VESZNEK MAJD IGÉNYBE EZEN A SZAKASZON

Információink szerint várhatóan március 22-től a 441-es főút Nagykőröshöz közelebb eső szakaszán először a Nagykőrösről Kecskemét felé tartó forgalmat, majd a Kecskemétről Nagykőrös felé tartó forgalmat terelik le a főútról a már kiépített terelőútra. A munkálatok során elvégzik irányonként az úton a kopóréteg építését, a már átépített szakaszon a végleges útburkolati jelek festését, valamint a padka kialakítását. A kivitelező tájékoztatása szerint várhatóan két hetet vesznek majd igénybe a munkálatok, melynek befejezésével ezen a szakaszon visszakerül a teljes forgalom a 441. számú főútra.

A NIF Zrt. beruházásában a mintegy 10 kilométert érintő projektben a 441. sz. főút egy jelentős kecskeméti szakaszát négysávosra bővítik, emellett a 445-ös kecskeméti északi elkerülő és a nagykőrösi Téglagyári utca közötti 7,29 km-en a meglévő 2×1 sávos burkolatot megerősítik.

A BERUHÁZÁS ELKÉSZÜLTÉVEL, 2024 ELEJÉTŐL, BIZTONSÁGOSABBÁ VÁLIK A KÖZLEKEDÉS A KECSKEMÉT ÉS NAGYKŐRÖS KÖZÖTT INGÁZÓK SZÁMÁRA

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint a beruházást többek között az indokolja, hogy a kecskeméti nagyberuházások miatt az utóbbi években jelentősen megnövekedett a Kecskemét és Nagykőrös között ingázók száma, ennek hatására pedig leromlott a főút állapota. A fejlesztés által a térség településeinek lakói 2024 elejétől gyorsabban és biztonságosabban érhetik el úticéljaikat.

Forrás: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb