Mindenmás

Vádat emeltek egy házaspárral szemben, akik kihasználva egy idős férfi mentális állapotát, rávették ingatlanai eladására Kecskeméten

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli csalás és közokirat-hamisítás miatt vádat emelt egy házaspárral szemben. Az elkövetők az egyedül élő, idős, szellemileg leépült férfi bizalmába férkőztek, majd ingatlanai eladására, továbbá áruhitelek és személyi kölcsön felvételére vették rá, a befolyt vételárat, a hitelbe vásárolt árucikkeket és kölcsönösszeget megszerezve áldozatuktól, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől.

AZ IDŐS FÉRFI MENTÁLIS ÁLLAPOTÁT ÉS NAGYFOKÚ FELEDÉKENYSÉGÉT KIHASZNÁLVA RÁVETTÉK INGATLANAI ELADÁSÁRA

A vádirat szerint a büntetett előéletű házaspár 2019-ben ismerkedett meg az egyedül élő, szellemi leépülésben szenvedő 81 éves férfival. A sértett bizalmába férkőzve tudomásukra jutott, hogy Kecskeméten és Káptalantótiban összesen három ingatlana is van. Az idős férfinak ugyan ténylegesen nem állt szándékában azokat eladni, azonban a vádlottak a mentális állapotát és a nagyfokú feledékenységét kihasználva rávették arra, hogy az ismerősi körükben talált vevők részére azokat áron alul eladja. Miután 2020 áprilisában az ügyletek végbementek, a házaspár rávette a befolyásuk alatt álló, idős férfit arra is, hogy tartási szerződést kössön velük, így az ingatlanok eladásából származó, összesen 14,5 millió forint összegű vételárat megszerezték. A vádlottak a sértett pénzéből a lányuk nevére megvásároltak egy házat, amelyre a sértett haszonélvezeti jogát bejegyeztették.

ÁRUHITELEKET VETTEK FEL A NEVÉRE, ILLETVE A NYUGDÍJÁT IS ELVETTÉK

A házaspár 2020 tavaszára egy áruházban saját használatukra különböző műszaki cikkeket: hűtőt, autóhifit és kisgépeket úgy vásároltak meg, hogy magukkal vitték a sértettet és rávették arra, hogy áruhitelt vegyen fel a termékek kifizetéséhez. Néhány hónap múlva 350 ezer forint személyi kölcsön felvételére is rábírták a kiszolgáltatott férfit, ez az összeg szintén a vádlottakhoz került. A házaspár az első három heti törlesztésnek még eleget tett, majd elérhetetlenné váltak. A hitelek visszafizetése már azok felvételekor sem állt a szándékukban, arra ténylegesen anyagi lehetőségük sem volt. Az asszony emellett 2020 júliusában, augusztusában és októberében úgy vette át a postai kézbesítőtől a férfi nyugdíját, hogy az átvételi elismervényeken magát valótlanul az unokájaként tüntette fel.

MUNKAGÉPEK VÁSÁRLÁSÁRA IS KICSALTAK NAGYOBB ÖSSZEGET ISMERŐSÜKTŐL

A házaspár férfi tagjának amiatt is felelnie kell, mert egy ismerősének felajánlotta, hogy segít árokásó munkagépet szerezni. A gép lefoglalózására 700 ezer forintot, később valótlan indokokra hivatkozva további 6 millió forintot szerzett meg tőle. A vádlott a munkagépet nem szállította le és a kicsalt pénzt sem adta vissza.

Az ügyészség a házaspárt többrendbeli csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével, az asszonyt emellett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja és ezért mindkettejükkel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi és a jelenleg más ügyben kiszabott jogerős börtönbüntetését töltő nő ügyében a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb