Közélet

Április 2-től változik a kecskeméti vonatok menetrendje – finomhangolásokat végez a MÁV

Tavaly decemberben a vasútvonalak mintegy harmadát érintő, a korábbiaknál utasközpontúbb, a fejlesztéseket jobban kihasználó menetrend lépett életbe a MÁV-Volán-csoport hálózatán. A szokásos év közbeni menetrendmódosítástól, április 2-től a lakossági, társadalmi igényeket, visszajelzéseket figyelembe véve a korábbinál még jobban alkalmazkodik a közösségi közlekedés a munkába, iskolába járási, hazautazási, illetve az átszállási szokásokhoz, közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Mint ahogy a Szeged365.hu írta, április 2-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat, új járatokat, jobb csatlakozásokat, finomhangolásokat vezet be a MÁV-Volán-csoport, melyeknek egy része a kecskeméti vonatközlekedést is érinti.

ÍGY VÁLTOZIK A VONATOK MENETRENDJE

A Nyugati pályaudvarra naponta közlekedő alábbi vonatok megállnak Monorierdőn és Üllőn is:

  • a Kecskemétről 4:32-kor induló 7029-es számú személyvonat, Monorierdőről 5:20-kor, Üllőről 5:30-kor indul,
  • a Szegedről 4:30-kor induló 7009-es számú S20-as személyvonat Monorierdőről 6:20-kor, Üllőről 6:30-kor indul.

A Nyugati pályaudvarra munkanapokon közlekedő alábbi vonatok Monorierdő helyett Vecsés állomáson állnak meg:

  • a Kecskemétről 5:08-kor induló 7039-es számú személyvonat Vecsésről 6:13-kor indul,
  • a Kecskemétről 6:10-kor induló 7049-es számú személyvonat Vecsésről 7:13-kor indul tovább.

A 7020-as számú S20-as vonat  a Cegléd—Kecskemét szakaszon 2 perccel korábban közlekedik.

A BUDAPEST – CEGLÉD – SZEGED (140-ES) VONALON

  • A Szegedről 4:32-kor a Nyugati pályaudvarra induló S20-as személyvonat (7009) 2 perccel korábban, 4:30-kor fog indulni, megáll Monorierdőn és Üllőn is,
  • A Kecskemétről 5:10-kor a Nyugati pályaudvarra induló személyvonat (7039) 2 perccel korábban 5:08-kor fog indulni, Monorierdő helyett Vecsésen áll meg,
  • A Kecskemétről 6:10-kor a Nyugati pályaudvarra induló személyvonat (7049) Monorierdő helyett Vecsésen áll meg.

A BUDAPEST – LAJOSMIZSE – KECSKEMÉT (142-ES) VONALON

A Budapest-Nyugati—Táborfalva—Lajosmizse közötti reggeli kínálatbővítés miatt az alábbiak szerint változik a menetrend április 2-től:

  • A jelenleg csak Ócsa és Kőbánya-Kispest között közlekedő S21-es betétjárat (2949) hosszabb útvonalon, Lajosmizsétől fog közlekedni, onnan 4:15-kor indul. Ócsa és Kőbánya-Kispest között változatlan marad a menetrendje.
  • Lajosmizséről 2:45-kor a Nyugati pályaudvarra induló S21-es vonat (2919) a teljes útvonalán 5 perccel korábban közlekedik, így Lajosmizséről 2:40-kor indul, a Nyugatiba 4:37-kor érkezik.
  • A munkanapokon a Lajosmizséről 03:12-kor a Nyugati pályaudvarra induló S21-es vonat (2929) Lajosmizse és Gyál között 8 perccel később, Gyál és a Nyugati között 5 perccel később közlekedik. Így Lajosmizséről 3:12 helyett 3:20-kor indul, a Nyugatiba 5:17-kor érkezik.
  • A Lajosmizséről 5:35-kor a Nyugati pályaudvarra induló S21-es vonat (2917) Lajosmizse és Örkény között 6 perccel később, az Örkény és a Nyugati közötti szakaszon változatlan menetrend szerint közlekedik. Lajosmizséről 5:41-kor indul.
  • A Lajosmizséről 5:49-kor Kőbánya-Kispestre induló S21-es vonat (2927) Lajosmizse és Táborfalva között 14 perccel később, a Táborfalva és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon változatlan menetrend szerint közlekedik. Lajosmizséről 6:03-kor indul.

KECSKEMÉT – SZOLNOK (145-ÖS) VONALON

  • A Kecskemétről 4:25-kor Szolnokra induló S220-as vonat (37120) hétvégi napokon Kecskemétről 13 perccel később, 4:38-kor indul (37140 számú vonatként). Lakitelekről naponta 6 perccel korábban, 5:26-kor közlekedik tovább.
  • A Lakitelekről 6:17-kor Szolnokra induló S220-as vonat (37112) 2 perccel korábban , 6:15-kor indul. Ehhez kapcsolódóan Szolnokról a 37149-es számú vonat 2 perccel korábban indul, valamint Tiszakécske és Lakitelek között a 37139 és 37149-es számú vonatok 1 perccel korábban közlekednek.

A KISKUNFÉLEGYHÁZA – OROSHÁZA (147-ES) VONALON

  • Kónyaszék megállóhely új peron építése miatt áthelyezésre kerül, ezért az itt megálló vonatok időadatai változnak.

Forrás: mavcsoport.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb