Mindenmás

Napi pakk: 18 fokkal és kósza záporokkal folytatódik a hét Kecskeméten, ma ünnepeljük a költészet világnapját

Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget… Nos, az úriemberek nem tévedtek el, ugyanis zsákban vagy a nélkül, de határozottan befutott a tavasz Kecskemétre. Ma már 18 fok lesz, a héten pedig tovább melegszik majd a levegő hőmérséklete. A kellemes időjárás mellé hoztunk egy csomó évfordulót is, hiszen ma van a költészet és a bábszínház világnapja is.

Nagyon boldog névnapot kívánunk minden Benedek, Bence, Bende, Gergely, Miklós, Napsugár, Nikolett és Nikoletta nevű Kecskemét365 olvasónak! Évfordulók is jutottak március 21-ére, hiszen most van:

  • költészet világnapja! Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította a költészet világnapjává,
  • a költészet mellett ma ünnepeljük az erdők nemzetközi napját is. Az ENSZ Közgyűlés 67/200 számú határozatával 2013-tól kezdődően emlékezünk meg az erdők és fák jelentőségéről,
  • de ugyancsak most van a bábszínház világnapja,
  • illetve a Down-szindróma világnapja is.

18 FOK, TAVASZ ÉS EGY KIS ESŐ KEDD DÉLUTÁNRA

Napközben érkezhet némi csapadék Kecskemétre, de továbbra is marad a kora tavaszias időjárás, a legmagasabb hőmérséklet 18 fok körül alakulhat a Hirös városban. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb