Mindenmás

A kecskeméti bábszínház is részt vesz a 10. Színházi Olimpián

Kecskemét és a Ciróka Bábszínház lesz az egyik helyszíne a húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozónak – közölte az MTI-vel a kecskeméti bábszínház igazgatója.

A rendezvény április elejétől egészen július első napjáig tart, annak kapcsán az intézmény igazgatója kiemelte: a “Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” mottóval megrendezett 10. Színházi Olimpia célja lehetőséget biztosítani olyan nemzetközi színházi előadások bemutatására, amelyek segítik a szakmai fejlődést, és elindítják a párbeszédet a produkciók alkotói között. A tervek szerint a magyarországi olimpia 35 ország 200 társulatát fogadja, és 70 magyarországi helyszínen mintegy 550 előadás lesz látható.  

WORKSHOPOK, KIÁLLÍTÁSOK, ALKOTÓI PROJEKTEK IS LESZNEK

 A nemzetközi eseménysorozat keretében a Magyarországi Bábművészek Szövetsége a tizenkét vidéki bábszínház összefogásával Bábművészeti Világtalálkozót szervez április 9-e és június 30-a között. A bábszínházak úgynevezett triolákba szerveződve 9 workshopot, 3 kiállítást, 6 alkotói projektet, 53 külföldi, 57 hazai és 7 határon túli báb- valamint utcaszínházi produkciót, összesen 332 előadást valósítanak meg. A Dél-alföldi régióban a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a kecskeméti Ciróka Bábszínház és a szegedi Kövér Béla Bábszínház együttműködésében három blokkban szervezik az olimpia programjait.

DÍJNYERTES ELŐADÁS LESZ AZ ELSŐ

Az első a Figurák háza címet kapta. Kuthy Ágnes, a Ciróka Bábszínház művészeti vezetője elmondta: a New York Timesban akadt rá az izraeli Yael Rasooly Paper cut című darabjának ajánlójára, és úgy gondolta, örömmel fogadná az előadást a kecskeméti közönség. A szakma 2010-ben már láthatta Magyarországon a produkciót a Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztiválon, ahol el is nyerte a legjobb koncepció és megvalósítás díját. Az egyszerre abszurd, fájdalmas és humoros előadás főszereplője egy 60-as években élő titkárnő, aki szerelmes a főnökébe. A darabot áprilisban Kecskeméten, Szegeden és Békéscsabán is láthatja a közönség, majd workshopot is tartanak a szakma számára.    

MÁJUSBAN TÖBB HELYSZÍNEN IS BEMUTATJÁK A DARABOKAT

A második, Határtalanul című blokk vendége a felvidéki Écsi Gyöngyi lesz, Szőlőszem Kálmán című, gyermekeknek szóló előadásával. A szőlőtermesztési és a szüreti szokásokra épülő bábjáték egy szőlőszemből született szerelmes pár történetét mutatja be, interaktív módon – tette hozzá. Az előadást májusban Békéscsabán, Szegeden és Kecskeméten is bemutatják. A harmadik, Szervusztok, Pajtikák! címet viselő blokk keretében külföldi és hazai utcaszínházi produkciók érkeznek Kecskemétre, a legkülönfélébb műfajokban. A vásári bábjáték mellett, cirkuszi játék, egyszemélyes showműsorok, artista produkciók, gólyalábasok, bohócok tesznek majd izgalmassá három hétvégét.

Még több infó az előadásokról a Ciróka Bábszínház honlapján érhető el.

Borítókép: Ciróka Bábszínház FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb